Paratriatlon: Brownlee és Haskins is támogatja az olimpiai pályázatot
A brit világbajnok Alistair Brownlee és az amerikai olimpikon Sarah Haskins is csatlakozott az ITU pályázatának támogatóihoz. A pályázat célja, hogy a paralimpia 2016-tól olimpiai sportág legyen. Az ügyben szombaton várható az IPC döntése.
Brownlee elmondta, a brit paratriatlonisták remek évet zártak, hat aranyérmet szereztek a vb-n, és reméli, hogy 2016-ban Rióban már ők is szerepelhetnek az olimpián. Haskins hozzátette, hogy a paratriatlon egy izgalmas és dinamikus sport, ami lelkesítően hathat a fiatal fogyatékkal élőkre.
Broenlee és Haskins mellett támogatja a pályázatot többek között Emma Moffatt, Javier Gomez, Chrissie Wellington, Craig Alexander, Mirinda Carfae és Chris McCormack is. A Facebookon indított támogatói csoport létszáma már meghaladta a 4700 főt.
A paratriatlon népszerűsége világszerte gyorsan nő. Mintegy 37 országból vesznek részt paratriatlonisták rendszeresen nemzetközi versenyeken. Idén a budapesti vb-n 17 országból összesen 88 paratriatlonista állt rajthoz, a jövő szeptemberi pekingi paratriatlon vb-re pedig már 27 ország jelezte részvételét.
A témával kapcsolatban korábban már megkérdeztük világbajnokunk, Boronkay Pétert véleményét is.
Forrás: http://www.triathlon.org
Hasonló cikkek
Triatlon Eb: Boronkay Péter megvédte címét
2016-tól olimpiai sportág lesz a paratriatlon
Paralimpiai sportág lehet a paratriatlon
Pap Dávid 6., Boronkay Péter 2. lett a triatlon EB-n
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
