Coloradóban új jelzőtáblákkal zavarták össze a bringásokat
A Boulder Canyon kanyargós útjain a kerékpárosok és autósok közötti feszültség csökkentése céljából helyeztek ki új közlekedési táblákat. Ezek azonban a helyi kerékpárosok szerint félreérthetőek, rosszul átgondoltak, és csak további konfliktusokat eredményeznek.
Az okozza a gondot, hogy egy 2009-ben hozott törvény miatt az autósok szerint a kanyon útjain egyszerűen lehetetlenné vált a biciklisták megelőzése. A törvény értelmében a kerékpárosok mellett elhaladva előzésekor az autósoknak legalább 3 lábnyi (kb 90cm) helyet kell hagyniuk, igaz, eközben hivatalosan is átlóghatnak a záróvonal túloldalára. A kanyon keskeny, kanyargós útjain azonban az autósok szerint a sokszor egymás mellett tekerő kerékpárosok mellett ennyi helyet képtelenség hagyni.

A probléma megoldására a megye munkacsoportot hozott létre, benne a helyi kerékpárosok és autósok képviselőivel. Több megoldási javaslat is született, ezek közül az egyik az volt, hogy a kerékpárosok a kanyarban önként besorolhatnának egymás mögé (törvény szerint joguk van egymás mellett kerékpározni az úton).

Ezt a gondolatot próbálták aztán átültetni útjelzésekbe, amik azonban nem sikerültek túl egyértelműre. Nem látszik ugyanis a jelekből, hogy a kanyarokban az egymás mögötti kerekezés csak javasolt, de nem kötelező. Több kerékpáros – és autós - értelmezte úgy a táblákat, hogy mostantól a bringásoknak kötelező betartaniuk a javasolt egymás mögé történő besorolást – és ebből természetesen további konfliktusok származnak..
Forrás és képek: http://www.bikeradar.com/
Hasonló cikkek
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Lovassy Krisztián indulhat országúti kerékpárban a londoni olimpián
Kerékpáros és gyalogos hétvége a Duna-kanyarban - beszámoló
Hazaért a vakmerő dán szökevény a Girón
4 hozzászólás
Milyen szép a táj.. itt öröm lehet még a hegymenet is. Micsoda csodás útburkolat ott nem lopják szét az építkezések alatt az anyagot úgy látszik. :)
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után

Bárcsak ott tartanánk, hogy ilyen táblák zavarnak bringázás közben! :)