Úszás: Cseh László triplázik Pekingben
Az elmúlt hétvégén befejeződött országos bajnokság során az is eldőlt, hogy Cseh László, a Kőbánya SC büszkesége és a T-Mobile Team tagja három számban áll rajthoz Pekingben.
Cseh László: "Megvártuk a bajnokság végét, és ennek a nagyon fontos elővizsgának a tapasztalatait összegezve Túri Györggyel, a mesteremmel úgy döntöttünk, hogy a 200 és a 400 méteres vegyes úszás mellett a 200-as pillangó versenyszámban is elindulok. Ez volt a tervünk és a bajnokság öt nehéz napja igazolta az elképzelésünket. Tulajdonképpen minden versenyszámban jól éreztem magamat, ha viszont ki kell emelni azok közül egyet vagy kettőt, nos, a 100 méteres pillangón és az 50 méteres hátúszás döntőjében számomra kifejezetten jól alakultak a dolgok. "
Arra pedig, hogy a bajnokságon miért nem indult a 200 és a 400 méteres vegyes úszó számok döntőjében, Laci így válaszolt: "A nagyon egyszerű és őszinte válaszom az, hogy szeretném „eltenni" a legjobb formámat Pekingre, és ott kirukkolni azzal az eredménnyel, amivel lehet valamit keresni. Most a bajnokságon inkább a vegyes úszás „elemeinek" gyakorlására fektettem a hangsúlyt, ezért hagytam ki a döntőket, no és azért is, mert az elmúlt hónapokban a „teljes" számokat meglehetősen sokszor úsztam már le."
Laci már augusztus 9-én túlesik a pekingi tűzkeresztségen, méghozzá a 400 méteres vegyes úszás selejtezőjében, másnap, 10-én délelőtt pedig már a szám döntője következik.
Forrás: http://www.mob.hu/
Kép: http://www.eszaon.hu
Hasonló cikkek
Magyar érmek az Úszó Eb harmadik napján
Bernek Péter 4. lett 100 háton az Úszó EB második napján
Három magyar érmet hozott az Úszó Eb első napja
Már napijegyek is vásárolhatók az úszó Eb-re
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után