Címketalálatok
Kilométergyűjtő úszó edzőtábor Mexikóban
A szokásosnál jó egy hónappal korábban és éppen ezért még csak „januári" edzettségi állapotban utazik el pénteken hajnalban a magyar úszók tízfős csapata a már hagyományosnak mondható mexikói edzőtáborba, amelynek a tengerszínt felett 2000 méter magasságban fekvő San Juan Potosi ad otthont.
7 magyar győzelem a nemzetközi úszóversenyen Belgiumban
Szombaton három, vasárnap négy számban avattak magyar győztest a Flanders Kupa elnevezésű hagyományos két napos belgiumi nemzetközi úszóviadalon.
Amerika nyerte a Duel in the Pool úszóversenyt
Cseh László megnyerte a férfi 200 méter pillangót a Duel in the Pool elnevezésű úszópárviadal második, befejező napján. A házigazda Egyesült Államok 181.5–80.5-re nyert az európai vegyes csapat ellen.
Rövidpályás úszó Eb - Éremtáblázat, magyar érmesek
A magyarok négy első, három második és öt harmadik helyezéssel hatodikként zárták a lengyelországi Szczecinben rendezett rövidpályás úszó Európa-bajnokságot.
Arany- ezüst- és bronzérmek a rövidpályás úszó Eb-n
Az úszók lengyelországi Szczecinben zajló rövidpályás Európa-bajnokságán már minden színű éremből gyűjtött szépen a magyar csapat. Cseh László 200 és 400 vegyesen is győzött. Verrasztó Evelyn 200 m vegyesen, testvére, Dávid 400 vegyesen lett ezüstérmes. Bernek Péter bronzzal zárt 200 m háton.
Tíz magyar úszik Európa színeiben Atlantában
A legkiválóbb magyar úszók közül hét férfi és három női versenyző erősíti majd Európa válogatottját az Egyesült Államok legjobbjai elleni, december 16-17-i atlantai viadalon - mondta el a hétfői "létszámellenőrzést" követően Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek.
Cseh László a rövidpályás OB-n is tarolt
Egy hét leforgása alatt két versenyen is kilenc győzelmet aratott Cseh László, a Kőbánya SC már most Londonra összpontosító versenyzője. Előbb az egyetemi úszóbajnokságon, majd az elmúlt hétvégén – már sokkal magasabb mércének megfelelve – az Európa-bajnoki válogatónak is számító rövidpályás országos bajnokságon bizonyította, hogy még mindig jól bírja a sorozatterhelést. Aranyérmeinek a számára büszke is lehet, valamivel kevésbé viszont néhány eredményére, amelyek még így is bőven elegendőek voltak az első hely megszerzésére.
Hétvégén rövidpályás úszó ob lesz Százhalombattán
Péntektől vasárnapig már negyedik alkalommal ad otthont a százhalombattai Kiss László Sportuszoda a rövidpályás úszó országos bajnokságnak.
Tíz magyar úszó az Egyesült Államok-Európa viadalon
Tíz magyar úszó vehet részt az Egyesült Államok-Európa válogatott összecsapáson, melyet december közepén Atlantában rendeznek.
Cseh László kilenc érme az egyetemi úszóbajnokságon
Minden idők egyik legszínvonalasabb egyetemi-főiskolai úszóbajnoksága zajlott vasárnap a Komjádi uszodában, minthogy válogatott versenyzők sora vállalta a fellépést az általuk látogatott felsőoktatási intézmények csapataiban, Cseh László például kilenc érmet gyűjtött.
Decemberben Lochte és Phelps várhat Cseh Lászlóra Atlantában
A közelgő százhalombattai rövid pályás országos úszóbajnokság után még két nagy kihívás vár az év végéig Cseh Lászlóra, aki december 3-án tölti be a huszonhatodik életévét. December 8 és 11 között a lengyelországi Szczecinben a "kismedencés" kontinensbajnokságon szeretné gyarapítani az érmeinek számát, ahonnan hetedmagával - egy vagy két átszállással - az 1996. évi nyári olimpiának otthont adó Atlanta felé veszi az irányt, és ott magyar versenyzőtársaival együtt Európa-válogatottként az Egyesült Államok elleni szupertalálkozón indul.
Universiade: Cseh és Deák Nagy arany-, Nagy ezüstérmes
Cseh László 400 m vegyesen, Deák Nagy Marcell pedig 400 méteres síkfutásban aranyérmet nyert csütörtökön a Shenzhenben zajló Universiadén, az egyetemista és főiskolás sportolók világjátékán, ahol a súlyemelő Nagy Péter ezüstérmes lett a plusz 105 kg-osok kategóriájában.
Universiade: Cseh László aranyérmes 200 vegyesen
Aranyérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban Cseh László a kínai Shenzhenben zajló Universiadén. A nap végén Deák Nagy Marcell a legjobb idővel jutott be a 400 méteres síkfutás csütörtök esti döntőjébe.
Öt magyar meghívott az Egyesült Államok-Európa úszóviadalra
Öt magyar úszó kapott meghívást az Egyesült Államok-Európa válogatott összecsapásra, melyet december közepén Atlantában rendeznek. A hazai szövetség keddi tájékoztatása szerint az amerikai szervezők a vb-címét a sanghaji világbajnokságon 200 m mellen megvédő Gyurta Dánielt, valamint Cseh Lászlót, Kis Gergőt, Hosszú Katinkát és Jakabos Zsuzsannát látnák szívesen az Európa legjobbjait felvonultató, összesen 44 fős csapatban.
Universiade: Cseh László és Szényi Péter aranyérmes
Cseh László 200 m-es pillangóúszásban, míg Szényi Péter a párbajtőrvívók egyéni küzdelmében aranyérmet szerzett az Universiadén, az egyetemisták és főiskolások világjátékán.
Vizes vb: Hétvégi magyar eredmények
A sanghaji vizes világbajnokságon Cseh László csütörtökön megszerezte a magyar csapat második medencés érmét - 200 vegyesen egy bronzot, de 400 vegyesen nem jutott tovább. Pénteken Gyurta Dániel világbajnok lett 200 mellen. Vasárnap Kis Gergő 1500 gyorson bronzérmet szerzett. Kapás Boglárka (800m gyors) és a 4x200 méteres női gyors váltó ötödik helyen zárt, míg Takács Krisztián (50m gyors), Jakabos Zsuzsanna (200m pillangó) és Verrasztó Dávid (400 vegyes) hatodik helyet szerzett.
Úszás: Négy számban rajtol a VB-n és érmet szeretne Cseh László
Vasárnap utazik el a magyar válogatottal Sanghajba, a „vizes" sportok világbajnokságára Cseh László, aki az eddigi négy VB-szereplésével már amolyan „veteránnak" számít csapattársai között.
Úszó ob: Kis Gergő remek ideje, Cseh három aranya
Kis Gergő a világ idei nyolcadik legjobb eredményét úszta 800 méter gyorson a 113. országos úszó-bajnokság szerdai nyitónapján, Debrecenben, ahol Cseh László három számban végzett az élen, Jakabos Zsuzsanna pedig olimpiai A szintet ért el 400 m vegyesen.
Úszás: Országos bajnokság száztizenharmadszor

Szerdától szombatig Debrecenben verseng a honi úszósport színe-java: négy napon át a cívisvárosban zajlik a 113. országos bajnokság, amelyet ezúttal is a néhai edzőóriás, Széchy Tamás emlékére írtak ki.
Úszás: Bernek Péteré a hetedik magyar úszókvóta
Bernek Péter csatlakozott hetedikként azokhoz a magyar úszókhoz, akik már biztos londoni ötkarikás szereplőknek tekinthetők, mivel teljesítették az olimpiai A szintet.
Úszás: Cseh László Franciaországban is győzött
A Mare Nostrum elnevezésű, három viadal alkotta nemzetközi úszóverseny-sorozat második állomásán is győzelemmel mutatkozott be Cseh László, a vegyesszámok magyar klasszisa.
Úszás: Verrasztó kvótát szerzett, Kis Gergő magyar csúcsot ért el
Vasárnap újabb olimpiai A szintes magyar eredmény született a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat nyitóállomásán, Barcelonában: Verrasztó Dávid csatlakozott ötödikként az előző napi londoni kvótások társaságához, Kapás Boglárkához, Biczó Bencéhez, Cseh Lászlóhoz és Kis Gergőhöz.
Úszás: Cseh László és Kis Gergő nyert Barcelonában
A magyarok két aranyérmet gyűjtöttek szombaton Cseh László és Kis Gergő jóvoltából a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat nyitóállomásán, Barcelonában, Bernek Péter és Biczó Bence pedig egy-egy második helyezést szerzett. Cseh, Kis, Biczó és Kapás Boglárka teljesítette az olimpiai A szintet, így már biztos londoni induló.
Vasárnap öt úszónk nyert Antwerpenben
Összesen 15 számot nyertek meg a magyar úszók a belga nyílt bajnokságon, amelyet az elmúlt hét végén rendeztek meg Antwerpenben. A pénteki hat, s a szombati négy elsőség után a vasárnap esti döntőkben öt arany jutott a magyaroknak, akik közül a férfiaknál az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László a 200 m vegyesben (1:59.61 p) és a 100 m pillangón is első lett (53.16 mp). A Kőbánya SC versenyzője így a három nap alatt összesen négyszer állhatott fel a dobogó tetejére.
Úszás: Remek magyar szereplés Antwerpenben
Hat magyar elsőség született a belga nyílt bajnokságon, Antwerpenben a verseny első napján. Turi György edző az MTI-nek elmondta: pénteken Cseh László két számban is diadalmaskodott, előbb 200 m pillangón (1:57.13 p), majd 400 m vegyesen (4:17.77 p) nem talált legyőzőre.
Úszás: Olimpiai esélyeket latolgatnak a bloggerek
Három úszó blogger kerekasztalbeszélgetésen latolgatta a 2012-es olimpiai esélyeket az úszószámokban. 400 vegyesen Phelps, Lochte és Clary mellett Cseh László, Verrasztó Dávid és Kis Gergő neve is előkerült.
Úszás: Dél-Afrikában edzenek Cseh Laciék
Thaiföldről hazatérve szinte azonnal csomagolt és utazott is tovább a Kőbánya SC úszócsapata. Most Dél-Afrikában, a Durban városához közel eső Westville-ben vendégeskednek, és végzik a Turi György mesteredző és munkatársai által előírt edzéseket.
Úszás: Cseh László négy aranyat nyert Antwerpenben
Remekeltek a magyar úszók a belgiumi Flanders-kupán, melyet a hagyományos színhelyen, Antwerpenben rendeztek meg a hétvégén. Cseh László egymaga négy aranyérmet nyert, a többiek ehhez még hozzátettek hetet.
Berki Krisztián és Janics Natasa az Év Sportolói
Berki Krisztián tornászt és Janics Natasa kajakost, a Janics, Kovács Katalin kajakpárost, Kiss László úszó szövetségi kapitányt, illetve Kovács Istvánt, Berki edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 53. alkalommal kiírt szavazásán.
Úszás: Cseh László és Gyurta Gergely bronzérmes a vb-n
A gyengébben sikerült 400 és 200 vegyes után a dubai rövidpályás világbajnokság zárónapján Cseh László bronzérmet nyert, Gyurta Gergely pedig 1500-on lett harmadik.
Rövidpályás úszó vb, Dubai - program
December 15-én rajtol Dubaiban a rövidpályás úszó VB, ahol hazánkat 9 fős magyar különítmény képviseli majd. Már az esemény programja is elérhető. A FINA igazgatója szerint az eseményre épített hangzatos nevű "Hamdan bin Mohammed bin Rashid Sports Complex" a világ egyik legjobb uszodája.
Úszás: Cseh László a rövidpályás vb-re összpontosít
Az idei budapesti szabadtéri Európa-bajnokságon két aranyérmet szerzett Cseh László mesterével, Turi Györggyel teljes egyetértésben úgy határozott, hogy 2010-ben nem indul el a rövid pályás EB-n, viszont rajthoz áll Dubaiban, első rövidpályás világbajnokságán.
Úszás: Kilenc Kőbánya SC-s úszó indulhat a budapesti EB-n
Tizenöt aranyéremmel, 13 ezüsttel és 3 bronzzal a Kőbánya SC versenyzői kerültek az elmúlt szombaton zárult országos úszóbajnokságon az éremtábla élére. A Turi György vezetése alatt álló csapatból kilencen képviselhetik a magyar színeket az augusztusi budapesti Európa-bajnokságon: Cseh László, Kozma Dominik, Dara Eszter, Kádas Vivien, Pulai Bence, Makány Balázs, Kovács Réka, Kovács Norbert, valamint Zombai Annamária.
Úszás, ob: Cseh László szerezte a legtöbb aranyérmet
14 döntővel zárult szombaton Egerben a 112. Allianz országos úszóbajnokság. Az éremtáblázaton a Kőbánya SC végzett az élen, a pontversenyt A Jövő SC nyerte. A legtöbb aranyérmet - hetet - Cseh László szerezte, egyéniben rajta kívül Kis Gergő is négy elsőséggel zárt. A nőknél Verrasztó Evelyn volt a legeredményesebb hat (3 egyéni+3 váltó) bajnoki címmel.
Úszás: Kis Gergő nyerte a 400 vegyest az OB-n
Meglepetésre Cseh László legerősebb számában, 400 méter vegyesen kikapott Kis Gergőtől az Egerben zajló országos úszóbajnokság első napján.Férfi 400 vegyesen az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh 395 méterig vezetett, végül azonban 18 századmásodperccel lassabb volt a győztes Kis Gergőnél, aki később 800 gyorson megszerezte második aranyérmét.
Úszás: Cseh arany- és ezüstérmet szerzett a Mare Nostrumon
Cseh László nyerte szombaton a 200 méteres vegyesúszást a Mare Nostrum elnevezésű sorozat harmadik állomásán, a franciaországi Canet-en-Roussillonban, 200 pillangón pedig második lett.
Úszás: Kis harmadik, Cseh ötödik a világranglistán
A hétvégén Dunaújvárosban megrendezett Budapest Bajnokságon Cseh László 400 vegyesen a világ idei ötödik legjobbját úszta. Kis Gergő 800 méter gyorson a 7:58.32-t repesztett, ez a világranglista harmadik, s az Európa-ranglista első pozícióját jelenti számára.
Úszás: Cseh Laci Mexikóban, Gyurta Dani itthon készül
A budapesti Európa-bajnokságra készülő társaival együtt eddig egy hetet töltött el a mexikói magaslati edzőtáborban Cseh László, aki a tavalyi évadot rövid pályás kontinensbajnoki győzelemmel és világcsúccsal zárta Isztambulban. Leveléből kiderül, ez a táborozás se könnyebb, mint a két évvel ezelőtti, amelynek ugyancsak a más nemzetek sportolói által is „felfedezett” mexikói edzőközpont adott otthont…
3 magyar úszót hívtak meg az Európa-Amerika versenyre
Verrasztó Evelynt, Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt is meghívták az Európa-Egyesült Államok úszóviadalra a brit szervezők. Manchester október 16-án és 17-én ad otthont a második alkalommal sorra kerülő versenynek.
Úszás: Cseh László világcsúccsal Európa-bajnok
A rövid pályás úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján egy magyar aranyérem és két ezüst született. Cseh László ötödször lett Európa legjobbja 400 vegyesen, mögötte Verrasztó Dávid csapott célba, aki csak Kis Gergő betegsége miatt indulhatott. Gyurta Dániel 100 mellen második, vasárnap úszik fő távján.
Cseh Laci az „Év legkedveltebb magyar személyisége"
A napokban megrendezett Superbrands 2009 Gálán Cseh Lászlót választották az „Év legkedveltebb magyar személyiségének."Az immár hat esztendős múltra visszatekintő szavazás kedvező eredményét pályafutása egyik legnagyobb megbecsülésének tekinti a Kőbánya SC háromszoros olimpiai ezüstérmese.
Úszás: Rogan századra Cseh László rekordjától
Markus Rogan egy századmásodpercre megközelítette Cseh László Európa-csúcsát 200 méter vegyesen a bécsi nemzetközi versenyen.
Úszás: Rövid pályás országos bajnokság 2009, Százhalombatta
Cseh László 200 vegyesen megdöntötte az Európa-csúcsot (1:52.85), Verrasztó Evelyn áttörte a 4 percet 400 méter gyorson. Összesen 19 országos csúcs dőlt meg. Az éremtáblázat elején a Jövő SC-Veolia és a Kőbánya SC végzett 12-12 aranyéremmel, az összes érem tekintetében a Verrasztó-legénység vitte a prímet. Kiss László nem hivatalosan már kijelölte az Eb-re utazó csapatot, akiktől 3-4 aranyérmet remél.
Úszás: Tíz világcsúcs a berlini Vk zárónapján
A szombatiakkal együtt összesen 16 világrekord született az úszók rövidpályás Vk-sorozatának német versenyén. Sem Cseh László (400 m vegyes 3:59.33), sem Verrasztó Evelyn (200 m vegyes 2:06.01) világcsúcsa nem forgott veszélyben.
Úszás: Magyar arany- és bronzérem a vizes vb zárónapján
A 13. úszó világbajnokság zárónapján Hosszú Katinka világbajnok lett 400 méteres vegyes úszásban. Ugyanebben a döntőben Jakabos Zsuzsi hetedik lett. Cseh Laci két amerikai ellenfele mögött bronzérmes lett a négyszáz méteres vegyes úszásban, ugyanitt Kis Gergő egyéni csúccsal lett ötödik. A zárónapon hét döntőben négy világcsúcs született.
Úszás: Cseh és Hosszú Európa-csúcsot döntött
Cseh Laci új Európa-csúccsal került be a 200 méter vegyes ma délutáni döntőjébe. Hosszú Katinka 200 pillangón új Európa-rekorddal került döntőbe. Verrasztó Evelyn új országos csúccsal jutott be a 100 méteres gyorsúszás középdöntőjébe. Eddig 22 világcsúcs született.
Úszás: Cseh László rajthoz áll a vb-n a vegyes számokban
Cseh László csütörtökön Rómába érkezve lett olyan rosszul, hogy kórházba kellett szállítani. A sportolót az elszenvedett magas láz és hasmenés kissé legyengítette, így, bár már jobban van, versenyprogramjából kihagyja a 200 pillangót. Marad a 200 és a 400 vegyes és esetleg a 4x200 gyorsváltó.
Úszás: Országos csúcsok, elégedett szakvezetők az ob-n
Számos országos csúcs született a magyar bajnokság utolsó három napján Egerben. Cseh László aranyai mellé két ezüstérmet is szerzett, 200 háton és 200 pillangón is második lett. Megvan a végleges vb csapat névsor.
Úszás: Cseh László országos csúcsa 200 gyorson
Cseh László megadta az alaphangját az egri országos bajnokságnak, az első nap első döntőjében új országos csúcsot úszott 200 méter gyorson és mellé négy győzelmet is bezsebelt. A módosított Arena ruha viszont elsőre nem vált be.
Úszás: Cseh László 13 számban indul az OB-n
Ma kezdődik a négy napos Allianz Országos Úszó Bajnokság, az egri Bitskey Aladár uszodában. Cseh László (Kőbánya SC), pályafutása során a második alkalommal, összesen 13 számban áll majd rajthoz az ob-n: tízszer egyéniben, háromszor pedig egy-egy váltó tagjaként. Az ob-n az összes FINA által jóváhagyott dressz használható.
Úszás: Cseh nyert 200 és 400 vegyesen és 200 pillangón
Cseh László legyőzte Dinko Jukicot 200 méter pillangón, majd vegyesen is a Mare Nostrum körverseny monacói fordulójában. 400 méter vegyesen pedig Cseh László-Kis Gergő kettős magyar győzelem született.
Úszás: 11 magyar győzelem Zágrábban
Jól szerepeltek a magyar úszók a Zágrábi Golden Bear nemzetközi úszóversenyen. A viadal legeredményesebb versenyzője Cseh Laci lett. A kőbányaiak második helyen végeztek a csapatversenyben.
Úszás: A magyar válogatott már próbálgatja az Arena X-Glide-ot
Egy hónapon belül dől el, hogy használhatja-e Cseh László és a többi válogatott úszó a római világbajnokságon az Arena X-Glide elnevezésű dresszét, amelyben már világcsúcs is született, de a nemzetközi szövetség (FINA) egyelőre nem engedélyezte viseletét.
Úszás: Aaron Peirsol 2012-ig aláírt az Arenához
A többszörös olimpiai és világbajnok hátúszó, Aaron Peirsol 2012-ig írt alá szerződést az Arena sportszergyártó céggel. Ezzel csatlakozott az Arena elit csapatához, melynek már tagja Cseh Lászlót és Alain Bernard is.
Úszás: Megszületett a harmadik országos csúcs
A harmadik nap sem múlt el országos csúcs nélkül az úszók Budapest-bajnokságán, a Komjádi uszodában: Cseh László 100 méter háton írta felül saját korábbi rekordját, melyet 2005 júliusában úszott (54.27). Az új roszágos csúcs 54.21.
Úszás: Cseh László a Budapest Bajnokságon kezdi az évet
Az elmúlt szombaton érkezett haza Dél-Afrikából Cseh László, aki klubtársaival együtt két hétnél is hosszabb edzőtáborozáson vett részt egy Durban közeli kisebb település úszóközpontjában. Laci következő versenye a Budapest Bajnokság lesz.
Úszás: Hét úszónk Dél-Afrikában készül
A Kőbánya SC további hét úszója, köztük Cseh László, Dél-Afrikában, közelebbről Durban városa mellett edzőtáborozik három héten át. Sok edzés, nagy intenzitás és az új fordulási technika gyakorlása a program.
Cseh László lett Európa második legjobb úszója
Cseh Lászlót választották meg Európa második legjobb úszójának 2008-ban, az Európai Úszóliga (LEN) hivatalos lapja, a LEN Magazine szavazatai alapján. Az európai szövetségek képviselői és az újságírók úszásban, műugrásban, szinkronúszásban, hosszútávúszásban és vízilabdában szavaztak 2008 legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó versenyzőire.
Cseh László interjú
A Swimnews magazin interjút készített Cseh Lászlóval. Laci mesélt nekik az olimpiáról, a csodaruhákról, edzőjéről, sőt, azt is elmondta, mit hallgatott Pekingben rajt előtt és hogy mit vinne magával egy lakatlan szigetre.
Úszás: Újra mi rendezzük az úszó Európa-bajnokságot
A LEN döntése alapján 2006 után 2010-ben is Budapest és Balatonfüred ad otthont az úszó, műugró, szinkronúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokságnak, augusztus 4. és 15. között. Cseh László örül a hírnek, és három számban is győzni szeretne.
Pekingi Olimpia: Augusztus 14-i események
Úszásban Gyurta Dánielnek és a magyar női 4x200-as gyorsváltónak a döntőben, Cseh Lászlónak pedig a 200 vegyes elődöntőjében szurkolhatunk. Igaly Diána címvédésre készül a sportlövők skeet számában. További magyar versenyzők a mai napon: lövészetben Tóth Anita, birkózásban Fodor Zoltán, Virág Lajos és Deák Bárdos Mihály, cselgáncsban Hadfi Dániel, ökölvívásban Szellő Imre. Vízilabdában magyar-spanyol összecsapás lesz.
Pekingi Olimpia: Augusztus 13-i események
Ma női lövészetben leszünk először érdekeltek Csonka Zsófi révén, majd következik úszásban Cseh Laci és Gyurta Dani, de lesz még magyar versenyző birkózásban, súlyemelésben, párbajtőrben, judoban és ökölvívásban, és persze játszanak a vizipólós lányok is és ma lesz a kerékpáros időfutam Bodrogival. És ez még csak a reggeli program..
Pekingi Olimpia: Hírek az olimpiai faluból
Napsütés, magas páratartalom, hőség a faluban, ahova már 150 nemzet sportolói beköltöztek. A magyar úszók már túl vannak az első edzéseken, Cseh László pedig az első doppingteszten is átesett.
Pekingi Olimpia: Cseh Laciék estig nem alhatnak
Nem maradt sokáig egyedül az Amerikából érkezett Kerékjártó Tamás: csütörtök reggel megérkezett az első nagyobb sportoló-delegáció: a teljes úszócsapat, továbbá a két tornász, Böczögő Dorina és Gál Róbert. Az átállás gyorsítása érdekében a sportolókat estig ébren tartják.
Úszás: Cseh Laci csak 200 méteren úszik a teljes szuperdresszben
Cseh László a 200 méteres számokban viseli majd a Pekingi Olimpián az új szuperdresszt, 400 m vegyesen csak a felszerelés nadrágrészét használva úszik.
Úszás: Cseh László triplázik Pekingben
Az elmúlt hétvégén befejeződött országos bajnokság során az is eldőlt, hogy Cseh László, a Kőbánya SC büszkesége és a T-Mobile Team tagja három számban áll rajthoz Pekingben.
Úszás: Cseh László két országos csúcsot döntött
Cseh László országos csúccsal védte meg címét 200 m gyorson és 50 m háton a Komjádi uszodában a 110. úszó országos bajnokság döntőinek első napján. Ugyancsak országos rekorddal szerzett aranyérmet a Kőbánya SC általa vezetett 4x100-as gyorsváltója.
Úszás: OB döntők reggel kilenctől
Cseh László az országos bajnokságon 12 versenyszámban áll rajthoz: kilenc egyéniben és három váltóban. A döntőket - Pekingre készülve - az OB-n is reggel rendezik. 19 úszónk már az Arena új dresszében indul. Kovács Ági 50 méteres úszással búcsúzik.
Úszás: Cseh Laci nyilatkozik az Európa-rekordról
Három hetes, igen kemény balatonfűzfői edzőtáborozás után a Mare Nostrum versenysorozat franciaországi állomásán „tesztelte" az eddig elvégzett munka eredményét a pekingi olimpiára készülő magyar úszok egyik csoportja. Cseh László két vegyes úszó számban indult és nyert, sőt, új Európa csúcsot is úszott, amire elmondása szerint most még ő sem számított.
Úszás: Cseh Európa-rekorddal, Verrasztó magyar csúccsal győzött
Cseh László új Európa-rekorddal nyerte a 400 méteres vegyesúszást és alig maradt el egyéni csúcsától 200 vegyesen hétvégén a Mare Nostrum sorozat Canet en Roussillon-i versenyén. Verrasztó Evelyn magyar csúcsot úszott 200 vegyesen.
Úszás: megkezdődött az EB Hollandiában
A magyar úszó válogatott vasárnap utazik el Eindhovenbe, ahol az EB a szinkronúszók számára már folyik, de az úszószámok csak jövő kedden kezdődnek. Szinkronúszóink tegnap már elkönyvelhették első sikerüket: továbbjutottak a döntőbe. Cseh László elmondása szerint most elsősorban arra kiváncsi, 400m gyorson mire lesz képes.
Úszás: Cseh László a 400 vegyest is megnyerte Pekingben
A 200 m után a 400 méteres vegyesúszást is megnyerte Cseh László a pekingi olimpiai uszoda avatóversenyén.
Úszás: Szepesi 200 m háton, Cseh 200 m vegyesen nyert Pekingben
Szepesi Nikolett és Cseh László is győzött a pekingi olimpia uszodájának avatóviadalán: előbbi 200 m háton, utóbbi 200 m vegyesen bizonyult a leggyorsabbnak.
Úszás: 200 m mellen Gyurta 2., Cseh 4. Pekingben
Gyurta Dániel a második, Cseh László pedig a negyedik helyen végzett a 200 méter mell döntőjében a pekingi olimpia uszodájának avatóviadalán. Cseh 200 vegyesen a harmadik, míg Szepesi Nikolett 200 háton az első helyen lépett tovább a döntőbe.
Úszás: Cseh László megkezdi maratoni felkészülését az olimpiára
Cseh Lászlóra 213 napos, több mint hét hónapos kemény edzésmunka vár, egészen az első olimpiai úszónapig. Laci már a jövő héten indul Dél-Afrikába edzőtáborozni.
Még több címke



