Triatlon: Tetszett a budapesti vb-pálya a főtitkárnak
Nagyon tetszett a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokság új pályája Loreen Barnettnek, a nemzetközi szövetség főtitkárának.A jövő évi viadal helyszínét március elején módosították: a Városliget helyett a felújított Lágymányosi-öbölben, ismertebb nevén a Kopaszi-gáton rendezik a futamokat.
A kanadai sportdiplomata hétfői villámlátogatása során különösen a kerékpáros és a futópályával volt elégedett, mivel azok a budai rakparton lesznek, s így az élő közvetítés során a csodálatos, Duna melletti környezetet láthatják majd a sportág tévé előtt ülő szerelmesei. 
Czencz Péter, a hazai szövetség főtitkára arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a nemzetközi szervezet várakozásai szerint az első Közép-Európába tervezett vb-re rekordlétszámú mezőny gyűlik majd össze.
Az eredeti tervek szerint a Városligetben lett volna a verseny központi része, azaz a rajt, a cél és a depó is, azonban ehhez a Városligeti Műjégpálya teljes rekonstrukciójának részeként ki kellett volna mélyíteni a területet, hogy ott lehessen rendezni az úszást is. Ez nem valósul meg, ezért módosították a helyszínt, s Újbudán rendezik a vb-t. A 2010-es viadal előversenye az idei duatlon Európa-bajnokság lesz májusban.
Forrás és kép: mob.hu
Hasonló cikkek
Emelkedett a triatlon vb versenysorozat díjazása
Három magyar triatlonos áll kvótás helyen az olimpiai ranglistán
Új szponzorokkal, új néven folytatódik az ITU vb versenysorozat
Portugál és új-zélandi siker a jokohamai triatlon versenyen
Triatlon: Hétfőn kezdődik a 2012-es világbajnoki versenysorozat
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
