Kerékpár: Sipiczki Róbert a kerékpáros szövetség új elnöke
Sipiczki Róbert lett a Magyar Kerékpársport Szövetségének (MKSZ) elnöke, ezen kívül a küldöttek megszavazták, hogy a hegyikerékpárosok és a bmx-esek önállósodhatnak.
Megtartotta rendkívüli tisztújító közgyűlését az MKSZ. A szövetség elnöki tisztére az elmúlt ciklusban a mountain bike-osokat képviselő alelnököt, Sipiczki Róbertet emelte a tagság, és megszavazták a hegyikerékpárosok és a bmx-esek önállósodását is.
A közgyűlésen nem jelent meg a korábbi elnök, Krizsanits János. Utódja, Sipiczki Róbert beszédében kiemelte, hogy átmeneti időszakra vállalta a megbízatást. Az alelnökök: Tarapcsák Péter (országúti kerékpár), Dietrich Tamás (bmx), Molnár Dénes (hegyikerékpár).Az elnökséget erősíti még az egykori olimpikon, az országúti és pálya-utánpótlást hosszú ideje eredményesen felkészítő és versenyeztető Somogyi Miklós, valamint a triál szakág prominense, Schettrer Zsolt. A felügyelő bizottság tagjai Kuthy Tamás, Czeglédi Orsolya és Erdélyi István lettek.
Dietrich Tamás a közgyűlés utáni interjúban elmondta: miután a bmx - magyar sportolókkal - eredményesen debütált a pekingi játékokon, ők is az önálló működésben látják a jövőt. Azonban a többi szakággal való együttműködést szükségesnek tartja; példa erre a jövő évi, Szingapúrban megrendezendő I. ifjúsági olimpiára való közös hazai felkészülés. Tarapcsák Péter az együttműködés tekintetében hozzátette a szakági átjárhatóság és a közös licenc-elfogadás szükségességét, példaként említve, hogy országúti kerékpáros indulhasson mountain bike-viadalon, a hegyikerekes pedig bmx-versenyen.
Forrás: http://www.telesport.hu; http://www.nemzetisport.hu
Hasonló cikkek
Kerékpár: Elmarad a soproni BMX Eb-futam
Kerékpár: BMX-es versenyzőnk is lesz Pekingben
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Lovassy Krisztián indulhat országúti kerékpárban a londoni olimpián
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
