Futás: Maraton az Északi-sarkon
Mínusz 37 fokban és ragyogó napsütésben rajtolt el idén a világ leghidegebb maratoni futóversenye, a North Pole Marathon. 14 ország 38 atlétája vágott neki szerda délután a klasszikus távnak az Jeges-tenger befagyott jegén.
A férfi mezőnyben az orosz Evgeniy Gorkov a rajtnál élre állt, és végig vezetve, 4:27:05-ös idővel nyert. A második helyért nagy csata folyt, azt végül a francia Renaud Michel szerezte meg, Willy Roberts előtt. Michel három testvére is teljesítette a távot, és mindannyian az első nyolcban végeztek.
A hatfős női mezőnyben a kanadai Pushpa Chandra nyert a brit Daniela Spiridigliozzi előtt, 7:27:31-es idővel. A német Sarah Ames jött be harmadiknak. Az idei versenyen ünnepelhették a szervezők a verseny történetének legfiatalabb és legidősebb célba érkezőjét is: egy 16 éves brazil hölgyet és egy 68 esztendős amerikai urat. A 16 éves brazil versenyzőnek több mint 16 órára volt szüksége a táv teljesítéséhez.

Az indulók közül heten ünnepelhették tagságukat a Marathon Grand Slam Klubban, ahova azok a sportemberek kerülhetnek be, akik mind a hét kontinensen és az Északi-sarkon is futottak egy-egy maratont. A klubnak jelenleg 38 tagja van.
Eredmények
Férfiak
1. Evgeniy Gorkov (Russia) 4:27:05
2. Renaud Michel (France) 4:44:13
3. Willy Roberts (New Zealand) 4:44:59
4. Tim Davie (Great Britain) 5:09:18
5. Angelo Henry (South Africa) 5:35:36
5. Herve Michel (France) 5:35:36
7. Yvan Michel (France) 5:45:53
8. Jean-Christophe Michel (France) 6:08:12
9. Jacques Fox (Luxembourg) 6:23:54
10. Mike Davies (New Zealand) 6:35:12
Nők
1. Pushpa Chandra (Canada) 7:27:31
2. Daniela Spiridigliozzi (GBR) 7:30:54
3. Sarah Ames (Germany) 8:24:13
4. Mariko Takano (Japan) 9:49:31
5. Stefanie Pettersson (Brazil) 16:07:20
Forrás és kép: http://iaaf.org/
Hasonló cikkek
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Békéscsaba-Arad: Magyar sikerek egyéniben és csapatban
Genzebe Dibaba és Liu Xiang is remekelt Sanghajban
4000 csajról 500 fotót készítettünk a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után