Kerékpár: Armstrong visszatért
A három hónap alatt 12 doppingvizsgálaton átesett Armstrong a mezőnnyel együtt, a 64. helyen érkezett célba Adelaide-ben a Tour Down Under felvezető versenyén.
Armstrongot, aki a mezőnnyel együtt ma vég neki a Tour Down Under versenynek, a helyszínen már kétszer rendelték ellenőrzésre. "Ha bárkinek kétsége merül fel az idei teljesítményemmel kapcsolatban, remélem, ez meggyőzi" - jegyezte meg a hétszeres Tour de France-győztes csúcstartó, aki 2005-ben vonult vissza, mint utóbb kiderült, három évre.
A Tour Down Under felvezető versenyén az amerikai kerekes a mezőnnyel együtt, 64.-ként érkezett célba. Az adelaide-i, 51 km-es viadalt a hazai Robbie McEwen nyerte. A versenyen 133 bringás indult, és bár a belvárosban zajló vetélkedésben zömmel ausztrálok vettek részt, a legnagyobb figyelem mégis Armstrong visszatérését övezte, akire a beszámolók szerint csaknem 140 ezren (!) voltak a helyszínen kíváncsiak.
A 37 esztendős Armstrong, aki a nyáron nyolcadszor is meg akarja nyerni a világ legjelentősebb kerekes eseményének számító Tour de France-t, a célba érkezést követően kijelentette: csapata, az Astana vezetőinek intelmeire hallgatva elsősorban arra ügyelt, hogy ne keveredjék bele semmiféle kalamajkába, s kerülje el az esést. "Jól éreztem magam, sokat edzettem a visszatérésem előtt erre a versenyre, sikeresen túlvagyok rajta, és várom a keddi újabb startot" - mondta.
Forrás: http://www.telesport.hu
Hasonló cikkek
Tour Down Under: Brown nyerte a harmadik szakaszt
Simon Gerrans nyerte a Tour Down Under körversenyt
A Tour Down Under-rel indít a Lotto-Belisol
Kerékpár: Goss nyerte a Tour Down Under első szakaszát
Kerékpár: Lance Armstrong a kerékpársportról és a nyomozásról
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
