Sokan tudjátok, h az Unixsport által szervezett "időfutama" az idei év egyik célversenye számomra. A tavalyiból sokat tanulva, annak a tapasztalataival felvértezve indulok neki. Megtanultam, h ez nem 8x6, nem 4x12, nem 2x24 órából áll. Ez bizony 48 órából áll. Mondjuk nem is kell agyonragozni. A feladat adott, a taktika sem bonyolult: kőrözni, kőrözni, legyőzni a monotóniát, szembeszállni a fájdalmakkal, a fáradtsággal. Enni, inni folyamatosan, pályán maradni, faházat csak kívülről szemlélni, nem elcsábulni. És a lábakat egymás után tenni: bal, jobb, bal, jobb.. Na jó, néha lehet jobb, bal, jobb, bal. A motivációval nincs gond, a segítséggel sem. Tudom mateve ha kell leordítja a hajam, ha kell beletapos az aszfaltba, ha kell továbbrugdos. Ha összezuhanok mentálisan akkor segít kimászni. Számítok rá nagyon. Lesz hiszti gazdagon, az ő feladata lesz, h leöntsön egy vödör vízzel. És tudom, h mellettem lesz a családom, a barátaim, talán most még az ellenségeim is:) No meg a RNR:) Nem látom előre, h fog sikerülni. De eltökélt vagyok, ha nem megy két lábon megy majd négykézláb. És alázat, végtelen nagy alázat végig..
Hát akkor, mielőtt mindenki előveszi a zsepijét, h egy könnycseppet elmorzsoljon a szeme sarkában, azt mondom: világbéke, RNR, HelloPisty, Futunk, h segíthessünk, és... goooooooooooooooooooooooo:)
A Borvidék szervezői “pihent” agyukból kipattant egy csapatverseny ötlete. Jelentkezz csapatkapitánynak, szervezz magad köré csapatot, és nyerj. Naná, h beleugrottam, barátaimmal hamar megvolt a csapatnév, márcsak szervezkedni kellett. Nem volt könnyű, hiszen erős, összetartó csapatokkal kellett versengeni. A rajt előtti pillanatokban derült ki a végeredmény, de azért előtte már a elkezdődött a “show”.:) Szóval a nevezésemkor vérszemet kaptam és megígértem egy jó kis jelmezes futást. A cuccot nem volt könnyű összeszedni, volt egy kis járkálás utána. Irány a turi, sikerült ott “köpenyt” venni, mályva fürdőgatyót (hmm.. 9-10 éves méret, h préseltem magam bele, még most sem értem), a fejpánt viszonylag simán ment, a pólóért egy kicsit kellett járkálni. A cicanadrág Kalocsáról érkezett (köszi Andi), a logo Töce érdeme. Egy hibát viszont vétettem a csapattal szemben: csináltathattunk volna egyen pólót, egyen logoval. De majd legközelebb, mondjuk a paksi atomfutáson:). Ettől függetlenül mindenki igyekezett vmi mályva cuccot összeszedni, így délelőtt a Garay teret “elözönlötte” a HelloPisty színes csapata.
Természetes nem hagyhattuk ki a verseny előtti egy kilis jótékonysági gyermekfutást, remek kis “bemelegítő” volt. Utána jött az eredményhírdetés, és a CSAPATUNK ha szorosan is de megelőzte a többi csapatot. A csapatfotózás is remekül sikerült, gondolatban velem voltak azok is, akik vmiért minket választottak, de nem tudtak odajönni. A pontos látszámát nem tudom a csapatnak, de majd Öcsi biztos megírja:) A rajt után igyekezett együttmaradni a társaság, az út során nevetve, vidáman küzdöttük le az emelkedőket, a lejtőket. A poénok ültek, a csapatból asszem nem futott senki pb-t, a 2:41-es időeredmény legalább is erre vall. De nem is ez volt a lényeg. Minden frissítésnél kihasználtuk a potyafröccs adta lehetőséget, egy kis gatöréddel időnként megspékeltük. A szőlősgazdák szíves invitálásának is igen nehéz volt ellenállni:) A szurkolókat sokszor kellett helyesbíteni, h csapatunk nem rózsaszín, hanem mályva, és nem buzicsapat, hanem HelloPisty csapat. De ez így volt jó, piszok jó volt a hangulat, ez volt a lényeg. Az emlékek felidézését rábízom a csapattagokra, várom a szpotokat, legyen ez a blog is csapatmunka:D
A végére hagytam pár dolgot, amiért hálával tartozom a Borvidék Szervezőinek és a FUTÓTÁRSADALOMNAK: A félmaraton rajtja előtt került sor a jótékonysági kilométerfelajánlások forintosított átadására. Mint tudjátok a versenyzők felajánlhatták versenykilijeiket a szervezőknek, akik 5 Ft/km-el támogatták a Down-Szindromás Gyermekek sportolási lehetőségeit, az Angyalszív Down Alapítványon keresztül. Az összefogás itt is megmutatta az erőt, Momi Renáta elnök 50e Ft-ot vehetett át, illetve ért a megtiszteltetés, h én adhattam át. Itt írom meg, h az IRONTEAM SE által szervezett orfűi maratonon is 50e Ft gyűlt össze. Nagy, nagy köszönet a szervezőknek és a sportolóknak mégegyszer. Remélem más verseny szervezői is “kedvet” kapnak eme remek kezdeményezéshez!
A félmaratonról: asszem senki nem fog tiltakozni az ellen, h a Borvidék Félmaraton mára az ország egyik legnépszerűbb, legjobb hangulatú versenyévé nőtte ki magát. nagyon köszönjük a lehetőséget, gratulálunk! Csak így tovább a “Lenini” úton:)
Az idén tanulva a tavalyi eseményekből, csak 12 órásra neveztem. Azért merész álmokat tervezgettem, úgy éreztem, h a 135-140kili benne van a lábamban. De ugye ember tervez..De ettől (is) szép a futás. A fehérvári különítmény (mateve, Nojbika) már pénteken lerongyolt, előtte egy gyors bevásárlás egy madaras boltban (mivel itt volt eksönös a CG). Csak kapkodtam a fejem, mi mindent pakoltak ezek az őrűltek. Sárvárra érve elfoglaltuk a szállást (stipi-stopi), majd irány a rajtszám felvétel, tésztaparty, haverkodás, beszélgetés. Korán fekvés, adrenalin már eléggé az egekben volt.
Korán fekvés után korán kelés, reggeli, majd szépen kipakoltunk a frissítő asztalunkra. Volt ám teríts, meríts: Nutrixxion gél, X-Oxygen, X-Speed, Malto, sótabi, L-Carnitine, Amino, energiaszelet, koffeintabi, NR-Peak, magnéziumtabi (no ezt a részt ugorják át a tápkieg ellenesek:D) , aztán kóla, sör, csoki, chips, méz, tejberizs, meg mit tom én mi:). A lényeg, h jól össze lett készítve a cuccos, csak az asztalról kellett felkapkodni. Mivel nekem a szilárd kaja nagyon nehezem, vagy egyáltalán nem megy, így a gélre fentem a fogam. Ráadásul ez már bizonyított tavaly is egy őszi versenyen. Végre elrajtolt a mezőny, az idén a pulzusra próbáltam jobban figyelni, 145 fölé nemigazán akartam engedni. Egy darabig működött is a dolog, aztán megbolondult a melegtől, így gyorsan úgy döntöttem, h 155 lesz a max. Ez már jó volt, ahogy a tempó is. Ahogy sejtettem páran elrongyoltak az elején - Ossó Zoli, Bene Ármin, no meg Belej Bálint (kiscsákóra mérges is voltam egy kicsit:D), meg még páran. Hagytam menjenek, az egyenletességre törekedtem.
Ez szépen sikerült is egész a 50. kiliig. Addig vidáman pacsiztam a többiekkel, néha dumáltunk, szóval jól éreztem magam. A maratont 3:35körül abszolváltam, igyekeztem sokat inni, de úgy látszik nem eleget, illetve nem hűtöttem magam eléggé. 51-től kikerültem a 6 percesekből, de még bőven a tervezett átlagon belül futottam. Az 57. körben aztán éreztem, h kiszállt belőlem minden. Leültem a padkára, aztán csak arra emlékszem, h emelik a lábam. De hogy hol vagyok gőzöm sem volt. Nagy nehezen összeszedtem magam, indultam tovább, immár óvatosabban. mateve győzködött, h vigyázzak magamra, nem ez a célversenyem. A fejemben megfordult, h kiszállok, egyre jobban hajlottam rá. Óvatosabbra vettem a figurát, már akkor tudtam, h a cél már nem lesz meg. Próbáltam egy kis zenével feldobni magam sikerült is valamennyire, az erő visszatért, úgy éreztem, hogy a 130+ még meglehet. Közben a légzésemmel is küzdöttem, vhogy úgy éreztem mint egy láncdohányos reggel ébredés után. Hogy mi a franc lehet ez nem tom, bár igazság szerint tél után vissza, visszatérő probléma. Lassan sikerült Árminhoz felzárkózni, márcsak egy kör hátrányban voltam. Éreztem, h megfoghatom, nagyon motivált a dolog. Aztán a 11. órában egy újabb hentergés az aszfalton, ami már húzósabb volt. Hirtelen meghúzta a görcs a jobb combomat. Aztán a vádlimat. Aztán a bal combomat. Aztán a bal vádlimat..:) Aztán mindkettő lábam egy merő görcs volt. Barátaim rögtön segítettek, gondoltam akkor már sajnáltatom magam egy kicsit, bele, bele ordibáltam a nagyvilágba. Nagy nehezen sikerült talpra állnom, igaz utána meg a hideg rázott, majd megfagytam.:) Óvatosan folytattam a kőrözést, néha megcsikorgattam a fogam.. A 114. körben Krisz jött velem szemben, lerogytam, kértem nézze meg a lábam, mert éreztem, h megint görcs közeli állapotba kerülök. Nem vmi jó diagnózist állított fel, közölte, h semmi ásványi anyag nincs bennem, jobb lenne ha kiszállnék. Az utolsó órában kizárt, h ezt megtegyem, így valahogy azért végig vánszorogtam. Az összegyűjtött kilométerek miatt rendkívül csalódott vagyok, az idén már a harmadik versenyem az, ahol a kitűzött célt nem sikerült teljesítenem. Na most vagy túlbecsülöm magam, vagy valójában ennyit tudok, vagy valami plusz mindig hiányzik. A szívem, az agyam visz, fizikálisan úgy érzem rendben vagyok, oszt még sem.:) No ez volt a siránkozós bekezdés, ennyit erről:) Összerakom magam, Bfüreden meglátjuk a frankót:)
Miután letudtam az adagomat, egy gyors zuhany után már újra pályán, igaz ezúttal a frissítő, szurkoló, támogató szerepkörében. Norbi, mateve nagyon jól futott, vagy sétáltak:) A lényeg, h küzdöttek, akármilyen fáradtak is voltak. Egy kis alvást is engedélyeztem nekik, ahogy magamnak is. Persze sokáig nem tudtam a kocsiban, meg nem is akartam. Edittel sétáltam néha pár kört, néha kocogtunk is egy jót. Norbi egész jól feltámadt, vele már nagyon nem is kellett foglalkoznom. Szurkoltam persze a kintieknek folyamatosan, Zsolti, Szilvi szépen mentek, Béla sem volt rossz, Ákos egy kis időre “meghalt” de utána... Nagy küzdelem ment a pályán szó se róla, ami inkább már a fáradtság elleni nagy harc volt. Aztán hamar itt lett a reggel, mateve egyre jobban fáradt, egy kicsit, h is mondjam, hisztizett, de küzdött. Közöltem vele, h most az utolsó négy órát nem fogja végig gyalogolni. Csupor Kriszta szépen jött fel, Edit már nagyon aggódott, mindenki egy kis futásra buzdította. Nem volt könnyű meggyőzni, hitet adni neki, ha sírva is de mozgosította az utolsó erőtartalékokat, nekiálltunk futni. Küzdött mocskosul, nagyon becsültem érte. És vége, sikerült, megcsinálta! Nagy respect, elismerés, ahogy minden 24 és 12 órás futónak!
Az eredményhírdetés után azt terveztük, h még elmegyünk pacsálni egyet a fürdőbe, de egy bőséges pizza után inkább úgy döntöttünk, h inkább irány haza. Egy kis idő után félreálltunk a kocsival, próbáltunk aludni egy kicsit. Jól nézhettünk ki, Norbi az árokparton szunyokált, a kocsiból meg csak négy láb látszott a műszerfalon. Később még egy jó kis jégkrémezés egy benzinkútnál aztán haza is értünk.
Röviden ennyi a történése a sárvári kalandnak. Az elkövetkezendő két hétben regenerálódás, sebnyalogatás és lázas, izgatott készülődés Balatonfüredre. Az egyik legfontosabb idei versenyem, amit ha kell négykézláb is végigcsinálok.:) No persze előtte egy jó kis bulizós HelloPisty-s futizás Szekszárdon a Borvidék Félmaratonon.:)
Nyúlcipőbolt
futócipő akció csak Edzésonlineosoknak! Asics GT-2160 33.990 Ft helyett csak 23.500 Ft
Lépj be az oldalra, ha érdeklődsz az ajánlat iránt!
37 hozzászólás
Irány a turi, sikerült ott “köpenyt” venni, mályva fürdőgatyót (hmm.. 9-10 éves méret, h préseltem magam bele, még most sem értem), a fejpánt viszonylag simán ment, a pólóért egy kicsit kellett járkálni. A cicanadrág Kalocsáról érkezett (köszi Andi), a logo Töce érdeme. Egy hibát viszont vétettem a csapattal szemben: csináltathattunk volna egyen pólót, egyen logoval. De majd legközelebb, mondjuk a paksi atomfutáson:). Ettől függetlenül mindenki igyekezett vmi mályva cuccot összeszedni, így délelőtt a Garay teret “elözönlötte” a HelloPisty színes csapata. 
A szurkolókat sokszor kellett helyesbíteni, h csapatunk nem rózsaszín, hanem mályva, és nem buzicsapat, hanem HelloPisty csapat. De ez így volt jó, piszok jó volt a hangulat, ez volt a lényeg. Az emlékek felidézését rábízom a csapattagokra, várom a szpotokat, legyen ez a blog is csapatmunka:D
