Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 38 246 581 km-t sportoltatok
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."
UB 2009
pecsenye | 2009-06-24 14:27:57 | 14 hozzászólás

Bár még nemigazán tudok gondolkozni, fogalmazni megpróbálom összefoglalni az elmúlt két nap történéseit.

Induljunk újra a kályhától; Bő fél éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy körbe kellene futni a Balatont. A félkészülésemet ennek szellemeben kezdtem el, nekem ez volt az idei nagy versenyem, célkitűzésem. Konkrét edzéstervem nem volt, mint tapasztalatlan, kezdő ultrás annyi elképzelésem volt, h futni kellene, mégpedig sokat. Szerencsemre „összefutottam” a tél elején Mateve-vel, aki a négynapos balcsira készült. Hamar megegyeztünk, h segítjük egymást a félkészülésben, alapozásban. Ment is remekül minden, mígnem február végen beütött a krach, jött az a fránya achilles sérülés. Akkor nagyon megijedtem, h ugrott az álmom. Egy hónap kihagyás után kezdtem újra járni. Jött Sárvár, ami remekül sikerült. Kis pihi, majd folytattuk az edzéseket, 7végenként egyre messzebb, többet futkároztunk. Nagyon közeledett a rajt napja, egyre jobban izgultam, ami a fórum hozzászólásaimban is érezhető volt. Érdekesen alakultak az időterveim; először szintidőn belülire terveztem. Sárvár után 30 órán belül szerettem volna lenni. Majd az edzések során 28 órára redukálódott le. Uccso előtti nap mateve közölte, h meglesz a 27 óra. És akkor a versenyről;

Péntek rajtszámfelvétel, sok kedves ismerőssel találkozás. Idegeskedés mar nem volt, csak egészséges versenyláz. Otthon meg egy kis pakolás, majd másnap korán indulás.

A fehérvári team vízfutár, szőke tomi, máté csaba, mateve és jómagam enyhén izgatottan mentünk le Tihanyba. Jól megraktuk a bringákat, aztán tényleg már csak a rajt hiányzott..

Eljött az a pillanat is. Ahogy elindultunk átfutott az fejemben a gondolat: fél éve erre készülök, beleöltem a lábaimba 2400 kilit, a barátaim bíznak bennem, szurkolnak, meg kell csinálnom, bármi történjen is. Már csak vmi taktikát gyorsan, nehogy elfussam az elejét. Egyszer csak megpillantottam Fendrik Lacit. Ő tapasztalt ultrás, gondoltam az elején megpróbálok vele menni. Egy darabig működött is a dolog, de egyszer csak eltűnt. Egyedül maradtam. Egy darabig, míg mateve végre nem csatlakozott hozzám. Toltam a kiliket, időnként rám lett szólva, ami lassan szlogen lett: „nem sietünk”. Nagyon jól esett a szurkolók biztatása, kár h egy idő után a mezőny széthúzódott. Lassan, de biztosan nekiestünk a terepnek, piszokul nem esett jól, aggódtunk rendesen, nehogy defektet kapjunk. Megjött az eső, a szél. Én nagyon szeretek esőben futni, de ez most nem jókor jött. Éreztem, h az izmaim beállnak, a régebbi sérülések is elkezdtek szórakozni velem. Keszthelyre érve úgy éreztem, h kész, ennyi, feladom. Nagyon fájtak a lábaim elvoltam keseredve, h rögtön az elején nyűglődöm. Ha tudtam volna, h még mi vár rám…. No a lényeg, futás tovább. Igyekeztem egyenletes tempót menni, mateve gondosan ügyelt erre is. Feldobott a tény, miután elmentem egy futó mellett, és tájékoztatást kaptam, h az bizony Lőw Andris volt. Elkapott a versenyláz, de igyekeztem úgy kezelni, h nekem nem Őt kell legyőznöm, hanem bizonyos pecsenye nevű tagot. Egyszer csak mateve megpillantott egy újabb futót, aki a kocsijánál frissített. Tájékoztatott, h éppen Bogár János mellett mentem el. Éreztem, h belesápadok a ténybe, tudtam, h nekem hátrébb kellene futni. Jóval hátrébb. Egy kis félsz költözött belém, h fogom én ezt bírni. Jó lett volna lassítani, de magát a tempót élveztem nagyon. Boglárra érve, egy kis depózás, felkészülés az éjszakára. Bogár nem frissített, elhúzott mellettem, de nem igazán érdekelt. Nem vagyunk elvégre egy súlycsoportban. Déli part sirály hely, elvégre jó kis sík terep, lehet nyomni neki. Egy kis időre becsatlakoztam Korányi Balázshoz, beszélgettünk egy kicsit. Hihetetlen volt számomra, h ilyen nagy futókkal futhattam. Zamárdiban hatalmas meglepetés ért: ¾ 1-kor megállt mellettem egy szürke autó, kiszállt belőle Misu, Janó, Margó. Az agárdi team. Csak azért lejöttek, h 3-5percig biztassanak. Nagyon megható volt, nagy erőt adott. Hosszú volt nagyon az éjszaka, csendben fogytak a kilik, szerencsére sokat beszélgettünk mateve-vel futás közben. Szinte az egész életemet megismerte. Lábaim egyre jobban fájtak, olyan helyeken, ahol nem is gondoltam volna. Frissítések nagyon jók voltak, nagyon figyeltem arra, h se éhségérzet, se szomjúság ne törjön rám. Ha a legkisebb jelét éreztem, azonnal korrigáltam. Sokáig semmi extra, csendben teltek az órák. Csodálkoztam, h nem jön semmi holtpont, jól éreztem magam viszonylag, az idő nagyon remek volt – futáshoz. Elérkeztünk az utolsó 20-25 kilihez, az viszont maga volt a rémálom. Tempóm nem lassult, de fejben összezuhantam. Kész, ennyi, úgy éreztem, nem bírom tovább. Eltört a mécses: borzasztóan fájt a lábam, a forgóm, elegem lett mindenből. mateve vigasztalt, nógatott. Nagy nehezen újra nekiindultam, de egyre többször tört rám a vágy: megállni, sétálni, sétálni. Már az sem érdekelt, ha Lőw Andris visszaelőz. Semmi nem érdekelt. Így értünk Tihany közelébe. Ott végre magamhoz tértem. Mégsem adom magam olyan könnyen. Ha eddig eljutottam, küzdöttem, nehogy az uccsó kilik fogjanak ki rajtam. Leküzdöttük az emelkedőt, beérve Tihanyba, már balra akartam kanyarodni, de hű kísérőm rám szólt, h futás tovább egyenesen. Szegény Szaszáék biztos elkezdtek csuklani, megijedtem, h felakarnak vinni az apátságig. Na, az nem hiányzott volna. Átmentünk a falun, meglepett az emberek közönyössége. Mintha semmi verseny nem lett volna ott. Mindegy, végre rákanyarodtunk a célegyenesre, hallom h akkor futott be a negyedik helyezett. De nem érdekelt. Az volt a fontos, h beértem, megcsináltam. Teljesítettem a célt, amit kitűztem magam elé, ami minden várakozásomat felülmúlta. Erre nem számítottam. 5. hely, 23,27. Asszem ez volt futópályafutásom csúcsa.:D Most kell(ene) abbahagyni. De nem teszem. Szeretek futni, nagyon sok kedves embert ismerhettem meg, akikkel barátokká is váltunk.

Utolsó megjegyzésként: Olvastam vhol, jó bringás segítőnek lenni művészet, nincs is belőlük több, mint jó futóból és szerencsés az, akinek megadatik egy.Nos én elmondhatom, h nagyon szerencsés voltam, vagyok. mateve igazi kísérő volt, árgus szemekkel figyelte minden reagálásomat, nekem tényleg csak a futással kellett foglalkozni. Ha kellett kemény volt, mint a kő, ha kellett vigasztalt, ha kellett rugdosott tovább. Én tudom (bár Ő élénken tiltakozik), h nélküle biztos nem sikerült volna.


2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (2 bejegyzés)
2015-04 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (2 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-12 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (3 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (4 bejegyzés)
2009-12 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)