Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 39 146 421 km-t sportoltatok
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."
II. Velencei-tó Szupermaraton
pecsenye | 2009-08-30 08:01:09 | 15 hozzászólás

Vártam ezt a versenyt, bár igazándiból egy állomásnak tekintettem Almádi előtt. Tavaly 5:10-et mentem ezen a versenyen, más célom nem is volt, csak a PB javítása..Úgy gondoltam, ha öt órán belül lefutom, akkor vállon veregetem magam.

Sajnos a rajtszámfelvétel nem úgy alakult ahogy elterveztük, pedig hetekkel ezelőtt kértük a szervezőket, h sok embert állítsanak be a regisztrációnál.. Ezt elbukták elég csúnyán, így a rajt jócskán csúszott. Mint egy hisztis kisgyerek, már elkezdtem szerveződni, ha 9-ig nem rajtolunk, páran nekiindulunk futni - versenyen kívül. De nagy nehezen összegyűltünk a rajtnál, egy utolsó biztatás a futótársaknak és elstartoltunk.

A taktikám az volt, h az első kört megnyomom tisztességgel, a másodikban lesz ami lesz, ahogy bírom. Sukorónál utolértem Lengyel Tibit, aki sokat segített a tempójával, húzott rendesen magával. Így sikerült egy 2:04 körüli első kört produkálni, ami egy kicsit azért megijesztett az erőssége miatt.

Szerettem volna egy kis szénhidrátot magamhoz venni, szinte éreztem a kóla ízét a számban, h milyen jó lesz a frissítőnél. Nem ragozom, tudjuk mindannyian a frissítőállomások tartalmát..

Elhagytam Velencét, éreztem, h nemcsak a dombok magasodnak előttem, hanem vkik egy egy falat is felhúztak..Előttem észrevettem egy futót (utólag tudtam meg, Skyfox volt), de messze volt.. Közben ketten is felbukkantak a hátam mögött. Ledöbbentem: ennyire lelassultam, v ennyire gyorsult a mezőny?  Éreztem, h a vésztartalékot be kell vetni, így futás közben már elkezdtem tolni a gélt, majd az első csapnál leöblítettem egy jó nagy adag hideg vízzel. Akkor ittam utoljára igazi jó hideg vizet:) Mentem tovább, a frissítésnek ára volt, a két mögöttem jövő remek futó elhúzott mellettem. Küszködtem a holtponttal, Gél éreztem feldobott egy kicsit, Skyfoxal váltottunk pár szót, erő kezdett visszatérni. Egyhangú trappolás, az achilles kezdett aggasztani, de valójában kezdtem élvezni a futást. Mint az első körben. Rákanyarodtunk a bekötő útra.. Szénhidrát továbbra sem, kezdtem eléhezni. A természet megérezte a gondjaimat, egyből gyomorra küldött pár bogarat, h necsak a szénhidrát, hanem a fehérjeforrás is meglegyen. Nemigazán voltam hálás érte:) Egy kicsit utolértem  a megelőzőimet, dumálgattunk, jött egy frissítőállomás, ők előbb végeztek el is húztak. Pedig csak egy szelet barackot ettem. Negyven kilinél meglepődtem az időeredményen, 3:02 volt. Számolgattam ez bizony egy maratoni pb is lehetne..Végre egyenesbe értem, agárdi út következett.. Hosszú, egyhangú.. Hátranéztem, látom ám jön egy srác mint a golyó. Éreztem, h nem tudom sokáig tartani.. Félre is álltam egy rövid technikaira, hadd menjen.Mindenki egyre távolodott, beletörődtem, gondoltam semmi baj, PB biztos meglesz. Gárdony környéke feldobott (:D), éreztem, láttam, h az egyik előttem levő lassul. Asszem rajtam meg akkor jött elő a 7végi hosszúfutások eredménye, szinte éreztem ahogy a testemben szétárad az erő..Felgyorsítottam, hamar megelőztem.. Toltam neki, akkor már tudtam, h még az egyik srácot megfogom..Sikerült is, a harmadikat úgy láttam esélyem sincs. De a lábaim egyre jobban pörögtek, és megint elfogott az érzés, h előttem bizony lassul a futókolléga..Egy kicsit beleerősítettem, prósza-szerencse, gondoltam..Elmentem mellette, egy kis ijedtség jött, h fogom-e bírni ezt a tempót. De végül nem volt gond, ahogy megláttam a kaput, még finiseltem is egy kicsit. Szeretem a befutókat.. A futóbarátok kedvessége, szurkolása, az cél utáni gratulációk, nagyon feldobják az embert. Közben megtudtam, h második lettem.. Igyekeztem visszafogni magam, de ahogy elindultam a kocsi fele átöltözni, körbenéztem és egy nagyot öklöztem a levegőbe.. Második helyezés, 4:12-vel, egy órát javítva a tavalyi eredményen.. yesss.. Gyors átöltözés, majd nekiindultam visszafele futni, h bíztassam a többieket. Rövid időn belül találkoztam mateve-vel is, akkor megfordultam visszafutottam vele a célig. Csupa mosoly volt ez a csaj végig, mint aki nem is 2kört ment:)  Hiába, no.. együtt edzünk:)

Az eredményhírdetést megvártuk, mert érdemes volt megvárni. Közben jókat dumáltunk, volt időnk bőven..

Összegezve a mai tanulságokat:  a befektetett munka ma is meghozta a gyümölcsét. Két 200kilis futás, egy 54kilis tempós futás után sikerült bebizonyítanom valamennyire magamnak (és remélem másnak is), h érdemes és kell sokat, és sok hosszút futni. Igaz idő, nagyon sok idő is kell hozzá..Vajon mikor lesz a bőröndöm az ajtó előtt, mikor egyszer hazamegyek egy futás után? na jó ez vicc volt:D

Jöhet Almádi. A céljaim már megvannak (120-125kilivel elégedett leszek), de addig még edzek párat..

2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (2 bejegyzés)
2015-04 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (2 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-12 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (3 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (4 bejegyzés)
2009-12 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)