Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 38 246 581 km-t sportoltatok
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."

Röpke hír

pecsenye | 2010-05-31 13:04:05 | 10 hozzászólás

A Vasárnapi Fejér Megyei Hírlapot mikor kinyitottam, ezt találtam Stohl Buci helyett:

 

A cikket Parall Bálint írta, az ő jóváhagyásával tehettem ki..

24 órás Ultafutó Világ- és Euróbajnokság - Brive 2010.

pecsenye | 2010-05-20 13:23:59 | 18 hozzászólás


Ez is megvolt. Egy hatalmas élménnyel gazdagodhattam újra. Eljutottam egy Világbajnokságra, amire álmomban sem gondoltam. Amióta elkezdtem az ultrafutással foglalkozni nagyon felpörögtek az események. Olyan versenyekre juthattam el, amikről csak álmodoztam. Az első még tudatos választás volt (UB), az utána levők a versenyszellem miatt, majd jött egy nagy álom a BéBu, és most a VB. Mióta meghívást kaptam, csak ez járt szinte a fejemben, erre készültem, ennek rendeltem mindent alá. Készültem becsülettel, nagyon meg akartam felelni az általam felállított célnak. Aztán jött Sárvár, a sajnálatos csonthártyagyulladással. Megijedtem, de bíztam magamban, hogy helyrejön, a sok biztatás plussz erőt is adott. Az indulás előtti hétvégén már rövid futásokat is csináltam, ezek már fájdalommentesek voltak, így bizakodva vártam a versenyt. A biztonság kedvéért, no meg a gyógymasszőr tanácsára azért a káposztalevél pakolás maradt a lábon. Az utolsó hét nemcsak a felépülésről szólt, pakolásról, egyeztetésről, vásárlásokról, ergo minden olyan izgalmakról ami ilyenkor "szokásos".
Az indulás hétfő reggel történt, a Mogyis busz érkezett Németh Zoli vezetésével, benne a csapat nagy része: Mónika, Szilvi, Sanya, Józsi. Én Edittel, Évivel, Isvánnal Fehérváron csatlakoztam be. Csomagok bepakolása, egy gyors vásárlás még, aztán neki indultunk a hosszú útnak. Ausztrián, Németországban átrobogtunk, bár néha vmiért szerettünk volna Svájcba elkanyarodni:). GPS-t persze senki sem hozott, így egy kútnál térképvásárlás, Évit és Istvánt pedig kineveztük egy MIOxxxxxxx-nek, az IGO hangja pedig Évi volt. Remekül navigáltak, én meg csak irigykedtem: Ha csak egy kicsit tudnék én így, akkor szegény Editnek nem kellene a Kis-Balatont is megkerülnie. No de ez majd egy másik történet lesz:) Nagy nehezen megtaláltuk Strasbourg határában a F1-nek csúfolt hotelt, ahol az utazás fáradalmait pihentük ki, egy gyors vacsi után. Másnap korán kelés és mivel a szállodától nem kaptunk reggelit, indultunk is a végcél felé. Brive-ig még egy kis kavarodás, de újratervezés után estére örömmel találtuk meg kicsiny szállásunkat. A Hotel Premiere Classe már barátságosabb volt, kis szobák, de legalább volt mosdó és zuhanyzó. Igaz második emeleti, ami igazándiból a verseny után volt érdekes. Itt találkoztunk a csapat többi tagjával: Anitával, Tamással, Ákossal, Ervinnel és a Zahorán családdal: Edittel, Jánossal, Ádámmal. A szállás a város szélén volt, az étkezés a város sportcsarnokában, ahova busszal jutottunk el. Érdekes volt, mert ahány sofőr, annyiféle útvonalat ismertünk meg a hét során. Szóval kipakolás, irány a busz, majd vacsi. Az étkezésről annyit, hogy a franciák igen kitettek magukért, rendkívül változatos, bő volt, igyekeztek kerülni a francia szélsőséges ételeket:). Vacsi után megkaptuk a nemzeti szerelést, szabadidőruha, trikó, nadrág. Majd beleugrottunk a futószerkóba és a csapat elment egyet döcögni, nyugodtan, beszélgetősen. A reggeli a szállóban volt, úgyhogy nyugodtan pihenhettünk. Majd Edittel nekiindultunk egy ksi kocogásnak, hogy megpróbáljuk bekaribrálni footpodját. Mert mindent az uccsó pillanatra kell hagyni:) Persze nem sikerült. Úgy terveztük, hogy a délelőtt folyamán megnézzük a várost, de annyira esett az eső, hogy inkább pihiztünk. Ebéd után kis szieszta, majd gyülekező az ünnepélyes megnyitóra. Nagyon szépen megszervezték, a város egy teréről vonultunk fel a verseny színhelyére, egy parkba. Pontosabban egy csarnokba. Vacsi után újra futószerkóba öltöztünk, újra egy próbálkozás a kalibrálásra. És persze újra nem sikerült. A feszültség egyre jobban fokozódott a verseny előtt, nem a legmélyebb álmomat produkáltam. A reggel már csupa stressz volt, kaja alig ment le a torkomon. Összeraktuk  a frissíteni valókat, ruhákat, bepakoltunk. Szinte éreztem, h sápadt vagyok az izgalomtól, emelkedett az adrenalin rendesen:) A rajt meglepetésemre nem a parkban volt, hanem a belvárosban. Remek ötlet volt szó se róla. Sok sikert kívántunk egymásnak, egy közös Ria-Ria-Hungária buzdítás is megremegtette a levegőt. Majd elindultunk. Igyekeztem nem elrohanni az elejét, de nem kezdtem lassan szerintem. A pályáról pár szót: említettem, hogy a verseny egy parkban volt. A verseny előtti napon még nem volt véglegesen kijelölve (gondolom az eső miatt), így a pontos távot sem tudtul. Fele aszfalt volt, másik fele salak. Voltak benne enyhe, sunyi emelkedők, ahol emelkedő ott lejtő, éles kanyarok, majd egy hosszú emelkedő, ami egy idő után már nem esett jól. Főleg lefele. Maga az elrendezés remek volt, jól belátható volt, a társakat nemcsak akkor láthattuk, ha utolértük, vagy utolértek, hanem szemből is. A végén egy hosszú csarnokba futottunk be, ott sátrak voltak felállítva az egyéni frissítéseknek, segítőknek. A csarnokból kijövet volt a központi frissítés gazdagon megterítve és a chipszőnyeg. Akkor a központi frissítésről is, ha már szóba hoztam: tényleg volt ott minden mi szem szájnak ingere. Édes, sós, savanyú, szilárd, folyékony. Bár a meleg kaja nem volt egy sárvári színvonalú. Na nem a krumplis tésztás, vagy a gulyás levest hiányolom. De valami hasonló tartalmas belefért volna. Ami volt az tészta és rizs egy kis marékkal, max egy kis ketchuppal. És akkor újra a verseny: mentem rendesen, a lábam is rendben volt, magával ragadott a hangulat. Japán gyerekkel kerülgettük egymást, hihetetlen hogy futnak. Egyenletesen, szinte leengedett kezekkel, fapofával. És ez a rezzenéstelen arc megvolt egész végig. Már amikor láttam őket. De a többi futó sem volt semmi. Scott ment mint a golyó, a francia csaj Cecilie, Sylvie, az olasz Monica, a magyar lányok: Edit, Szilvi, Évi, Móni, fantasztikusan mentek. A férfiakat fel sem sorolom, elég az, hogy az első 51 kétszázhúsz kili felett teljesített köztük Cserpák Józsival. Nem volt egy mazsola mezőny. És igen, büszkeséggel töltött el, hogy ebben a mezőnyben futhatok. Igyekeztem a frissítésre is odafigyelni, Zolikáék remek partnerek voltak. AZ 50. kör után kicsúsztam a 7percen belüli körökből, de abszolút nem tartottam vészesnek. Természetesnek vettem, fáradtam, ahogy más is. A lábam még bírta, bár néha jelezte, hogy ott van. Stresszeltem is miatta rendesen. Aztán elkezdte:( Először csak apránként, azt még sikerült kiiktatni fejben. Aztán időnként penge effektus, ekkor egy cataflam ficcent be. Aztán hol fájt, hol nem. Attól függött a pálya melyik szakaszán, melyik talaján voltam. A sík salak, az tetszett neki. Kár, hogy a helybenfutást nem mérték. Átváltottam volna:) A káposzta pakolás kezdett idegesíteni, az egyik kör után le is kaptam. Meglepődtem, mi volt alatta, duzzanatra, lila foltra nem számítottam. Eltökélt voltam, nem akartam kiszállni. Tisztában voltam a következményekkel, de nem érdekelt. Következő cataflam is befigyelt, majd a következő. Aztán a 102. körben szinte összecsuklottam. Akkor döbbentem rá: kész, ennyi. Oda a tervek, az álmok. Lerogytam a padkára, a sírás kerülgetett. Francia rendező odaugrott, mutattam neki a lábam. Ő erre hordágyat mutogatott, hogy rendeljen-e. A "mercy" már ment, kértem, hogy segítsen felállni. Elkezdtem bicegve sétálni, a magyar társak aggódva érdeklődtek irántam. Intettem, hogy "semmi baj", menjenek csak. Úgy döntöttem, vhogy bebicegek, aztán Zoliékkal egyeztetek. Cataflammal már nem akartam szórakozni, hátha van valami jó ötlet. Sajnos csak az maradt: szálljak ki:( A fájdalom győzőtt az akaraterő felett.. Pedig nagyon szerettem volna menni tovább. Egy darabig szurkoltam, fájó szívvel néztem a futókat, ugyanakkor boldogan szurkoltam a társaknak. Aztán nem bírtam továbbnézni. István besegített az autóba, egy kis magányra vágytam. Teljesen összezuhantam. Öt körül visszamásztam a sátorba, próbáltam segíteni a többieknek. Jött Ervin, hogy Sanya nagyon eléhezett, kellene neki egy kis kaja. Elbicegtem a pörköltjével, közben beszélgettünk. Nagy fájdalmakkal küzdött Ő is, gyalogolt már csak. Mire visszaértem a sátorba, döntöttem: gyalogolni még úgy-ahogy én is tudok. Chipet visszacsatoltam, rajtszámot újra felvettem. Nagyon nehéz volt elindulni a lábaim tiltakoztak 1000-el. Nem nagy szavaknak szánom amit most írok. Nem is a magyarságtudat tömjénezésének. De egy érdekes érzés kerített hatalmába: Rajtam volt a melegítő, rajta a címer. És tudtam, hogy képviselek egy országot, ezért vagyok itt..Csodálatos érzés volt. Van nekem pólóm, rajta magyar címerrel (még BéBu-ra készült) de az más. Szóval úgy döntöttem, lesz ami lesz, végigmegyek vhogy. Zahorán Jani jött oda hozzám, megpróbált lebeszélni a folytatásról, féltett nagyon. Szép volt tőle, meg is hatódtam, de akkor már döntöttem. Megpróbáltam futómozdulatokat is tenni, közben a "csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok"  című dal járt a fejemben. De sikerült. Biztos nagyon fura lehetett kívülről, de ment. Közben felkaptam az mp3-as lejátszót is, Lukácsékkal együtt énekeltem. Nem zavart ha hülyének néztek:) Szépen gyülekezett a város lakossága a pálya környékére, szurkoltak, tapsoltak lelkesen. Közben megbeszéltem Edittel, hogy az uccsó fél órát együtt futjuk, együtt fejezzük be a versenyt. Hiszen együtt készültünk rá, együtt gyűrtük a kiliket, motiváltuk egymást. Ez így kerek. Az utolsó két kört egy kicsit megnyomtuk, szép kerek legyen a végeredmény. Aztán vége. Vége lett ennek a csodálatos versenynek ahol a magyar futók remekül szerepeltek, hősiesen küzdöttek. A nagy gratulációk után összepakoltunk, majd vissza a szállásra. Pancs, pihi, majd irány vissza a csarnokba, eredményhirdetésre, ebédre. Majd Éviékkel shoppingoltunk egyet a decathlonban és a intersportban. Ahelyett, h pihentünk volna. No mindegy, átmozgattunk. Másnap korán terveztük az indulást, de előtte beugrottunk még souvenírt és kaját venni egy közeli bevásárlóközpontba. Zoli bevállalta az egyhuzambavezetést, így csak akkor álltunk meg, ha valaki már nagyon nyüszögött holmi pipilés miatt:) Szerettük volna még meglepni a 48 órás versenyzőket, de mire odaértünk már üres volt a pálya. Utólag tudtuk meg, hogy a 30. órában lefújták. Így hasítottunk tovább, bele a viharos kis hazánkba. Szerencsésen hazaértünk, egy hatalmas élménnyel gazdagodva.
Végezetül még annyit: páran már megkérdezték: megérte-e visszaállni, hogy kockáztattam egy súlyosabb sérülést. azt mondom, igen. lásd amit írtam az érzésről a melegítőről, azt az ünneplést, ami volt a verseny végén kár lett volna kihagyni, talán sose bocsátottam volna meg magamnak. Még ha csak egy töredékéért is dolgoztam meg.
Köszönöm mindenkinek a lelkes szurkolást, a bíztatást, a lelki támogatást. Igazán megható volt volt visszaolvasni, néha még a gombóc is megakadt a torkomon..
Most pihi, hiszen mi mást tehetnék, magamban elemzem a tapasztalatokat, tervezgetem a jövőt. Remélem mielőbb visszatérhetek az aszfaltra, élvezhetem újra a futást. Az részemről már eldöntött tény: bármennyire is fog hiányozni, nem fogom erőltetni. Addig nem húzok cipőt, míg teljesen fájdalommentes nem leszek. 

 


 

 

"Bagaméri", azaz jelentés a frontvonalból

pecsenye | 2010-05-05 21:21:54 | 20 hozzászólás

Valójában nem terveztem, hogy szpotot írok a nyavalyáimról. Minek panaszkodni, még a végén elveszem a kedveteket a futástól..De annyian érdeklődtök és mindenkinek nehéz külön válaszolni. Így inkább röviden összefoglalom hogy haladok. És nagyon köszönöm az aggódó üziket.

Szóval: Bagaméri.. azaz "Meg vagyok átkozva" - mondta Bagaméri a fagyiárus a Keménykalap és Krumpliorr című gyerekkori egyik kedvenc gyerekfilmemből. Ha valaki nem ismeri, annak kötelező feladat megnézni! Mikor hazajövök kikérdezek mindenkit:)

A történetet igazándiból április 17-re vezetem vissza, egy 76 kilis futókirándulásra. A miértje menet közben kiderül. Április 20-án edzettünk egyet mateve-vel. Ő sem volt top-on, én meg akkor a kezdődő csonthártyafájdalommal is foglalkoztam. Le is álltam a héten, hiszen hétvégén Sárvár, 12 órás váltóban. Eredetileg Edittel váltottunk volna, aztán megborult a dolog, Edit csapattársával Mónival váltózott, én Németh Zolival és Csöre Ernővel. A 12 órából hatot vállaltam, jó formában éreztem magam, szerettem volna 70-75 körül futni egyet. Aztán 40. kör környékén újra kezdtem érezni a jobb csonthártyát, mellé még a bal achillest. Nem akartam kockáztatni, inkább kiálltam.. Eléggé padlóra küldött a döntésem, de azzal bíztattam magam, hogy most egy fontosabb verseny közeledik. Utólag most kérek bocsánatot, hogy szurkolásom során hiányzott egy kicsit a tűz, a lelkesedés. Szóval már Sárváron sok hasznos tanácsot, tippet kaptam a kezelésre vonatkozóan. Kényszerpihenőre vonultam, kezelésbe vettem magam és elkezdtem hinni, bíztatni magam, hogy nincs veszve semmi. Talán még hasznos is lesz, hiszen a régóta kínzó vádlifájdalmat is rendbe tudom tenni. És közben kaptam az aggódó üziket, bíztatásokat tőletek, telefonon, személyesen, ami erőt adott. Szekszárdon sokan jöttek, jöttetek hozzám újabb tanácsokkal, lelkesítéssel. Blue-tól még egy eredeti fekete nadálytövet is kaptam:) Akkor nézzük, hogy is állt össze a kezelésem:

Amint láthatjátok szinte mindennapos volt a nyújtás, az önmasszás. Steve tanácsára írattam Mesudil gyógyszert, kentem a lábam fekete nadálytő balzsammal (ezt váltotta fel az eredeti növény gyökere, és levele), vmi gyógynövényes krém, lóbalzsam, jégzselé, no meg a jó öreg jégakku. Ez a kombó reggel és este a masszírozás során került fel a mankóra, napközben lóbalzsam és lehetőség szerint jégakku ment a csonthártyára. Achilles? azzal semmi gond. valszeg Sárváron akaratlanul jobban terheltem a bal lábam, attól fájdult meg. Csonthártya alakul, igaz még mostanság is ha többet járkálok érzem, de bizakodó vagyok. Ami még aggaszt az éjszakai vádligörcsök.. Nem mindennaposak, de sűrűn jönnek.. Van még kedvetek futni? Hiányzik már a futás, piszkosul. Engem az éltet, anélkül nem tudom mi lenne. De igyekszem türelmes (is) lenni. Most leköt a kezelés, a készülődés, szervezkedés az utazásra, a versenyre.  Bizakodom nagyon, nem adtam fel, nem adom fel. Erősen hiszek benne (mégha időnként el is kenődöm), hogy 13-án úgy fogok futni, ahogy én szeretnék, ahogy elterveztem. 

És akkor vissza a kirándulófutásra. Blogomban írtam róla, de azt nem, h megtalált egy kis dög kullancs. Amit csak két nap múlva vettem észre. Simán kiszedtem, minden Ok-nak tűnt akkor. Aztán a szekszárdi hétvége felé haladván feltűnt, h a helye egyre pirosabb lesz..Olyan kokárdaszerű. Ahogy Edit is megállapította. Hoppácska, gondoltam, március 15 elmúlt már régen, kokárda nem hónaljban szerepel. Unszolás után hétfőn dokihoz el, aki egyből antibiotikumot vésett fel (Doxypharm-100), ami állítólag egy lórúgással ér fel. Szerencse a szerencsétlenségben? Lehet, h ez is húzza le a csonthártyagyulladást?  Hogy fertőzött vagyok-e? Vérvétel megtörtént, két hét múlva az is kiderül. 

Szóval: "Megvagyok átkozva" mondta anno Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri, a Keménykalap és Krumpliorr című egyik gyerekkori kedvenc filmemben. Aki nem látta, annak kötelező:) Annyit megsúgok: a vége jóra fordult, mindenki az Ő fagyiját ette... 

2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (2 bejegyzés)
2015-04 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (2 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-12 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (3 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (4 bejegyzés)
2009-12 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)