Edzésleírás
Margitszigeten, mint mindig
Bemelegítés után (lazítás, majd)
2x
1000m laza (bármilyen tempó lehet, 6:00 felett lőttem be)
1000m közepes (maratoni tempó 5:30-5:45 között)
1000m lendületes (félmaratoni tempó, ami alapján 4:50-5:00, de inkább az utóbbi)
1000m lendületes-erős (5-10km-es versenytempó, kb 4:30)
Levezetés
Azt találtam ki, hogy közben egyáltalán nem néztem az órámat (még az egyes szakaszok után), úgyhogy teljesen "vakon" futottam végig és így próbáltam belőni a tempókat. Utána pedig megpróbáltam megtippelni, hogy milyen tempót mehettem valójában.
Az első 2km-t tévesztettem el egy kicsit, illetve a két lendületes-erős szakaszt: úgy éreztem, hogy az első rész jóval lassabb lett, ehelyett ugyanúgy 4:20 körül futottam (gyorsabban is ment, kellett volna!). Amúgy ahhoz képest, hogy fáradt voltam és egyáltalán nem volt kontrollom viszonylag jól éreztem a tempókat. (a valós időm amúgy úgy 2,5-3,5mp-vel gyorsabb, mert az órám 1%-ot téved, de ez nem számít, mert én már ehhez az órához igazadok folyton és így legalább a versenyeken pozítivan csalódok)
Sokkal jobban tartottam ettől a futástól, meg a kedd-szerdai kombótól, de egyáltalán nem volt vészes. Simán lement, nem volt semmi gond. Habár az eleje nagyon rosszul indult, a kifutás után csináltam 2 repülőt és borzasztóan ment. Ehhez képest azért viszonylag jól mentem. Az iramjátékos rész tempója 5:28, ami az eddigi 5:00 körüli időkhöz képest nem túl jó, de most nem is tudtam/lehetett volna gyorsabban menni: a tervezett tempókat nagyjából hoztam, úgyhogy elégedett vagyok. Mindenesetre így már rájöttem, hogy miért nem fáradtam el