Edzésleírás
"PDF. féltávig közepes tempó, visszafelé lendületes, lehetőleg még aerob-ban. aztán majd meglátjuk mi lesz."
ez volt a terv, nem igazán jött össze:( 1:30-35 közöttit gondoltam, így utólag talán jobb lett volna picit lassabban, de kellemesebben. az elején egész jól megindultak a lábaim, bár tüdőben nem esett túl jól a bringa miatt, de pulzus rendben volt. a tempó viszont picit jobb a tervezettnél, de ebben a hátszél is segített. féltávnál 44:15 volt az idő, de tartottam egy 30mp-s hosszabb frissítést, mert tudtam, hogy visszafelé fájni fog. sajnos így is lett, 14nél teljesen elfogytam, lemerevedtek a lábaim. a frissítőpont előtti emelkedőt alig bírtam megmászni ebben a szélben, de enélkül is szenvedtem. az uccsó 3 kilire azért picit sikerült visszarázódnom, és legalább újra 4:30on belül jöttem, így 1:31el jöttem be. a távot illetően számításaim szerint az első kili, és a fordító előtti uccsó 500 lehetett 50m-rel rövidebb, így lett ennyi a táv.
nem tudom jó volt-e így bevállalni, hisz idén először futottam 20 fölött, de tegnap mindenesetre még jó ötletnek tűnt:)
Gratula!
2,5ó tekerés után? Uhh. Grat! :)
Gratulálok, szépen futottál
Egy ilyen bringa menet után ez nagyon jó szerintem. Gratulálok!
remélem még meg lesz az 1.9 úszás, és akkor teljes a nap:) nagy grat, és hogy bevállaltátok a biciklit még reggel...durva.
Szep teljesitmeny.. Grat!
Szepen beepul ez a mai:)
Mehettunk volna egyutt, nekem ez a versenytempo.
Szép volt Józsi!
Szép napot zártál Józsi! Meg lesz enek az eredménye!!! Gratula!
sgerry 4656 napja
Az első ötlet a jó, szóval jól tetted, hogy indultál:) Gratula!