Edzésleírás
már év elején terveztem, hogy idén lefutom a pdf-et, előtte egy bringával bemelegítve. jó korán kellett indulnunk, Danival mentem, ki Tahitótfalu utánig picit,majd vissza. elég erős szél volt, és meleg sem igazán, konkrétan szétfagytam, szóval tekerés közben párszor elgondolkodtam, hogy miért is kellett ez most nekem. de feladni már csaknem fogom. hazafelé azért már kellemesebb volt, már csak a hátszél miatt is. amúgy jó volt, nem hajtottuk túl magunkat.