Edzésleírás
TNF futás #60 (4/#10) Fokozó 2kör, lábtesztelő/visszaszoktató
A sérülés talán (?) már a múlté. Tegnapi futás után nem volt semmi panaszom, úgyhogy úgy döntöttem ma is megyek futni. A fokozatosságot figyelembé véve volt olyan ötletem, hogy csak 2 naponta futok és a következő (->mai) futás csak 2 kör laza legyen. De ugyebár ezt eleve előrébb hoztam, ma futottam. Ráadásul úgy indultam neki, hogy ha jól leszek, akkor fokozóra futom (de csak lazán azért).
Ha pedig nem megy, akkor "marad", akkor lesz 2 kör laza. De mindkét esetben az első kört lazán kezdtem.
Az első kör full laza volt. Nem esett jól, nem éreztem jól magam. Fáradtak voltak egy kicsit a lábaim...!!!! Vagyis érzem hogy tegnap futottam (nyilván a 1,5hetes kihagyást érzem). Szóval így azért bizonytalan voltam, de azért a 2.kört elkezdtem normál tempóban. A végére szerencsére nem fogytam el, szóval a végét meg tudtam fokozni.
A terv az volt, és azt is futottam, hogy:
6km full laza
4km normál tempó
2km jóleső lendületes
Ezt nagyjából hoztam. A pulzusom mondjuk ilyen 5-10 ütéssel magasabb, mint alapból. Részben a kihagyás, de nagyobb részben a meleg miatt volt. De lábaimban éreztem, hogy nem haladok, éreztem a kihagyást. Viszont visszanézve a tempókat azért ehhez képest ez kurva jó....Arra számítottam, hogy a full laza 6perces, a normál 5:30, a jóleső lendületes pedig valahogy 5:10 környéke (korábban azért 4:45-4:50-be ment, de most ugyebár kihagyás után, sérülés maitt nem akartam igazán erősen futni). Azért a vége talán egy fokkal erősebb lett, mint kellett volna. De nem éreztem volna belülről (lábamat tekintve) hogy gond lenne.
Sérülés nem éreztem, remélem ez így is marad még következő edzésekkor és akkor mondhatom hogy a múlté. Inkább a kihagyást éreztem. Kell azért még pár edzés hogy visszajöjjön a forma, dinamika, stb. De jövő hét közepére/végére várhatóan meglesz