Pepe88 futás

Délelőtti edzés2021.10.09 Szombat, 09:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

00:42:29

Távolság

10.11 km

Tempó

04:12 p/km (14.28 km/h)

Pulzus

Átlag
164
Minimum
0
Maximum
175

Edzésleírás

POLAR

BSIs, hivatalos mért időm 42:27 (kicsit később nyomtam le én a saját órámat).

 

Táv majdnem pontos, kicsit hosszabb volt. Ugyan nem tökéletes ívekben futottam, de azért ennyire nem kacsáztam.

 

Előzmények nem tűntek biztatónak. Az egy dolog, hogy a talpam miatt bizonytalan voltam. Csütörtökön voltam bőrgyógyásznál, aki szokás szerint fagyasztott rajta, sebhelyes lett, ahogy szokott ilyenkor és fáj(t) rállni. De előző nap is észrevettem, hogyha "bemelegedek", akkor rendben van. Illetve korábbi időszakban, tavaly is volt ilyen, akkor 1héttel kezelés után is éreztem, de versenyezni, edzeni tudtam. Szóval annyira ettől nem féltem, de egy kicsit azért mégis. Lábaim viszont nagyon fáradtnak, merevnek tűntek. Pedig tegnapi edzés csak laza volt, de reggel ólomlábakkal ébredtem/mentem a rajt helyszínre. Bíztam, hogy bemelegítés alatt elmúlik és voálá el is múlt szerencsére! A bemelegítés szerintem jól sikerült, a repülők is tök jól mentek/estek...

 

Maga a verseny kurva jól ment. A feladat/terv az volt, hogy első 5km "lazán", és végét nyomjam meg. De elég jól ment első pár km és láttam hogy 4:16-4:17 környékén vagyok. Úgyhogy itt a tervet arra módosítottam, hogy ezt a tempót próbáljam meg kitartani 8km-ig, úgy hogy akkor is még jól érzem magam és akkor ha onnantól egy kicsit is fokozok, akkor meglesz simána  tervezett 4.15-ön belüli idő.

 

Ez végül össze is jött. Próbáltam elején tartalékolni....Első 3-4km szembeszeles volt, így amikor tehettem beálltam más futók mögé hogy kicsit fogják a szelet, nem előztem meg őket egyből...De egy idő után el kellett futnom mellettük. De relatív könnyen/jólesően tudtam tartani első 7km-en ezt a tempót. Ezután, 8.km-nél már elindultak a lábaim, de azért mert enyhe lejtős rész volt és ráfordultunk enyhe hátszeles részre.  

 

Nem futottam 100%-ot, de olyan 98%-ot igen. Múlt heti 5km, az 99,9% lehetett, annál ez nem volt erősebb, de azért, mert elején inkább tartalékoltam. De ezt én fejben úgy gondoltam hogy 4:20-4:30 között futok és a végén majd gyorsítok/behozom. Talán egy nagyon kicsit lehetett volna gyorsabb kezdés, de whatever. De meglepően kicsi a különbség 5km és 10km-es tempóm között, szóval valamelyik nem volt jó.... Érzésre viszont 5km volt fárasztóbb és ott jóval magasabb is volt a pulzus! Szóval inkább itt, ebben a 10km-ben volt/maradt. Bár az is igaz, ha az 5km/szigetet versenykörülmények között futom akkor az biztos segít pár százalékot...

 

Mindenestre kurva boldog,baromi elégedett, happy vagyok. Fél éve nagyon távolinak tűnt, hogy megdöntsem félmaratoni (4:26-os tempó) PB-met. Most ez karnyújtásnyira van. Konkrétan ha rápihennék/arra készülnék akkor novemberben az már meglenne Siófokon... De ott egyelőre csak egy jóleső erőset akarok futni és majd tavasszal döntök PB-t. De ebben a tempóban minimum tudnom kell majd a félmaratont futni.

 

8 éve futottam utoljára futóversenyen...Teljesen más érzés ez így...Hogy nem vagyok fáradt előtte bringa/úszás után :D Ég és föld...Több ilyet akarok/kell! És baromira motiváló volt nagy tömegben futni és annak is az elején!

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:04:16 1 04:16 14.06 0 0 158 152
00:04:18 1 04:18 13.95 0 0 163 161
00:04:16 1 04:16 14.06 0 0 165 162
00:04:16 1 04:16 14.06 0 0 166 164
00:04:23 1 04:23 13.69 0 0 166 163
00:04:08 1 04:08 14.52 0 0 170 168
00:04:23 1 04:23 13.69 0 0 170 167
00:04:05 1 04:05 14.69 0 0 169 167
00:04:09 1 04:09 14.46 0 0 169 168
00:03:57 1 03:57 15.19 0 0 174 171
00:00:23 0.11 03:29 17.22 0 0 174 173
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!