Edzésleírás
Kékesterőre felmentem Budapestről, de nem akartam kinyírni magam és visszafelé Hatvannál vonatra szálltam
Gyönyösnél sajnos megállt az edzés, szóval ott újraindítottam...Illetve Bp-Hatvan úton véletlenül nyomtam lapet, szóval azt összeadtam. Valamint Hatvanban lemerült az órám, de ott már csak laza levezető tekerés volt (próbáltam újságost keresni, hogy legyen mit olvassak a vonaton).
Nem voltam túl motivált. Ehhez hozzájárult a fura alvás. Előző éjszaka korán mentem aludni,mivel fáradt voltam nagyon, ezért éjszaka közepén ahogy ilyenkor szoktam, szokás szerint felkeltem, majd nagy nehezen visszaaludtam, de így is 5 körül keltem, összesen ~7óra alvás után. Azért úgy éreztem kipihent voltam, de kába voltam eléggé. Fogam is fájt, meg valamit éreztem szervezetemben, de azért elindultam, viszont első 2km-nél úgy voltam hogy hááát ez elég veszélyesnek tűnik. De szerencsére csak az kellett hogy magamhoz térjek, pedig ha tovább tartott volna akkor nem rizikózok.
Egyedül mentem, a nagy meleg miatt extra pihenővel. Megálltam Hatvan elején egy benzinkútnál, meg szokásos gyöngyösi benzinkúton (ott beoltam még egy fájdalomcsillapított a begyulladt fogamra). Majd fel a Kékesre. Kifele amúgy jó kis hátszél volt, és élveztem, nem nyomtam, de azért haladtam. Gyönyöstől pedig az a kis domb Mátrafüredig nagyon könnyed ment, meg sem éreztem. Nem úgy a Kékest...Úgy rémlett, hogy könnyebb...De Teide-nél meredekebb, még az eleje is. Azért nyilván nem volt gond, de meglepődtem. Nem lazán, de nem is nyomtam erősen, de azért normálnál talán 1 fokkal intenzívebben. Mátraházánál befordulva viszont pont ellenkezője volt. Azt gondoltam nagy szenvedés lesz, de az utsó 3,5km sokkal könnyebben ment, mint vártam...Nem igazán értem, mert meredek rész Tenerifén nem volt. Nyilván nem esett jól, de soha nem esett ennyire könnyen (*nem nehéznek) az utsó rész. Főleg ha figyelembe veszem, hogy Kékes első fele meg nehezebbnek tűnt. Ami sokat segített az időmnek, hogy az utsó 2km-nél láttam egy bringást előttem, volt kint üldözzek és be is fogtam.
Visszafelé nem akartam rizikózni, így Hatvannál inkább vonatra szálltam. Ment voltna végig haza, de azért éreztem a lábaimat...Ki tudja fogamnak/szervetemnek ártok-e. De jó belegondolni, hogy lazára vettem és így lett 155kili. Visszafelé elvielg komoly szembeszél kellett volna legyen. Azért kicsi talán volt, de meglepően jól tudtam haladni, tekerni, odafele úgy saccoltam 23-24-es tempó lesz visszafelé. Vagy megfordult/abbamaradt a szél/vagy csak erős vagyok
Kékes természetesen PB, lásd excel file-t.
Legjobb idő 2018-ből 47:45; 14,2-es átlag. Most 46:50; 14,53-as átlag