Edzésleírás
OrfűMad, középtáv.
a depóban 4:45öt öltöztem, felülre 2 réteg+nylon esőkabátot vettem, alul viszont maradt a tri alsó, ami elég kevés volt. 9 fokban, és szemerkélő esőben indultunk neki, egyből a híres Gonosz Manónak, ami lemerevedett combokkal nagyon nehéz volt, de még mindig kellemesebb, mint ami ezután jött. már az első lefelében teljesen szétfagytam, és síkon a pofaszélben sem változott a helyzet. a lefelékben nagyon lassú voltam, kár hogy nem az outimmal jöttem, azzal legalább kicsit magabiztosabb lettem volna. 10 km szenvedés után viszont végleg feladtam, hogy én itt végigmenjek, de a kört már azért befejeztem, de végig fagyhatáron, és remegve. legalább komolyabb gond nélkül végigértem, de így is életem első dnf-jét sikerült produkálnom. egy percig sem bánom, de azért kicsit szarul esik, mert nem ezért jöttem. remélem majd olimpiai távon, velencén és fonyódon tudok javítani, bár az elmúlt 1 hónapban nem sikerült túl sokat edzenem.
Ez az időpont már évek óta rizikós...nem triatlonra való...megpróbáltad, már ez is túl sok :-)
Grat!
Gondoltam Rád sokat, mert tudom milyen fázós vagy :-) Szerintem ez volt a jó döntés! Hétvégére viszont már jó időt mondanak! Reméljük bejön!
ezt nem volt nehéz elengedni :) egy másodpercre se bántam meg, csak azt sajnálom, hogy nem lehetett így versenyezni. ma pl 14-15 fok és napsütés volt Orfűn... majd legközelebb.
kerestelek a listában de nem találtalak, kemény lehetett, van aikor nem érdemes erőltetni, viszont elengedni még nehezebb . Grat márcsak ehhez is :) next time
Wierchen 3160 napja
Ebben az időben már elindulni is bátor döntés volt, kiszállni pedig, ahogy Noja is írta a jó döntés.