Edzésleírás
Sipos János Emlékverseny, rakpart.
A Kossuth tér felújítása miatt a két évvel ezelőttihez képest kicsit korábban fordultunk, így pont 3.7et mutatott az órám a célban, azt az 1%ot most nem vonom le, amivel fölé mér, a földről rajtolás miatt megérdemlem :). a versenytől nem vártam sokat, a csütörtök-pénteki laza körök elég nehezen estek. ennek ellenére úgy éreztem, hogy 3,2ig egész jól ment, ott egy kicsit megtorpantam, de szerencsére a befutóra még visszajött az erőm, így meg tudtam nyomni. elnézve az eredménylistát, 5:15 körül azért jó lett volna menni, de most úgy látszik még ennyi megy. a pilisi hegyi időfutamokon azért jó lenne picit közelebb kerülni az elejéhez %-ban.