galagyuri bringázás

2011.07.30 Szombat, 11:10:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

03:34:15

Távolság

1 km

Tempó

03:34:15 p/km (0.28 km/h)

Edzésleírás

Tour de Velence 108km. Nos, jó kis verseny volt... a vége. Az elején nem voltam egyáltalán jó erőben. Indulás után egyből "Ing gatya", ahogy azt mondják a tapasztaltak. Hatalmas szembeszél és gyorsan jött az emelkedő is. Próbáltam nem leszakadni az élbolyról, de nehéz volt, mert hullott szét a mezőny és állandóan lószolni kellett, hogy maradjak a bolyon. Persze már itt tudtam, hogy előbb utóbb én is szakadni fogok, pláne a mai erőállóképességem alapján, de mivel heggyel kezdtünk ez segitett. A bicajom hátsó racsnija nem épp hegyre való, igy még a legkisebb áttétel is nagyon kemény volt. Azért a futótüdöm segitett és én viszonylag csendben mentem fel a gőzmozdonyokhoz képest. Andrissal mentem ma is, Vele tudtam tartani a tempót, sőt a hegyen előtte értem fel. Itt az első hegy tetejére az élmezőny elment, ahogy számitottuk, de egy nagyon kemény 2. boly állt össze. Tettem a kereket okosan és hatalmas tempóban fejeztük be az első kisebb kört, pláne a hátszeles, lejtős szakaszokon. Nagyon figyeltem, fő cél volt, hogy épségben hazaérjek és holnap futni tudjak. Olyannyira nem ment ma, hogy az első kb 30km kör végén legszivesebben befejeztem volna, az mai cross tréningnek épp elég lett volna. De hát mentem tovább, újra fel a kezdő hegyen. Most már korántsám volt olyan tempó, a többiek is fáradtak. Volt 2 versenyző srác a bolyban, ők rángatták meg néha a bolyt. Én ragadtam. A hegyen föl az áttét igencsak betett, alig mozgott a lábam, tapostam minden erőmmel, de tudtam maradni kell, mert jön egy hosszú szembeszeles szakasz, ugyanis orkán erejű szél volt. Igy maradtam a bolyon, utánna végig majdnem Bicskéig mentünk északra. Néha könnyebben, de alapvetően jó tempót mentünk, én gumiztam végig. Aztán elértük a fordulót itt ki a 811-es útra, kicsit oldalszélbe, újra nagyon kemény tempó. Itt már csak kb 15 fő volt a boly. Ekkor ismét holtpont, és eszembe jutott, hogy nem akarom széthajtani magam, semmi értelme. AMugy se volt vizem, a fél liter amit vittem elfogyott. Gondoltam szakadok. Amire legalább "büszke" vagyok, hogy kultúráltan sikerült...kb 4. helyről maradtam le, de széloldalra kiállva és felhúzva a mögöttem jövőt, ne szakadjon a sor. Birtam volna még, de nem volt értelme. Innen től élveztem a mai tekerést, beállva saját tempóra. A szél innen már főleg oldal, oldalhátszél. Gyorsan beugrottam egy kocsmába 2 kóláért kb max 3 párc majd tovább. Kisebb nagyobb csapatokba még beleverődtem, de nem voltak szimpik, főleg a stilusuk, igy inkább egyedül mentem. Volt még 2 kemény 10%os emelkedő, majd  közeledett Velence. Itt sajnos egy fickó akivel az utolsó 10 kilin mentem belémjött, mert megállt előttünk egy kocsi, kiabáltam neki, de nem figyelt, rámszaladt és elég csúnyán elesett. Bevártam, azért tudta folytatni. Na aztán még 2 km és begurultam. A utolsó 30km-en egész jól kipörgettem a lábam.

Összességében elég jó a pálya, bár néhol gyatra az út, szintes a pálya, állitólag 800mt mértek. Nem ment ma jól, amire számitottam is, igy annyit mentem ami még elviselhető volt.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:00:00 1 00:00 0.00 0 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

7 hozzászólás

RemAti képe

RemAti 4664 napja

Gratulálok!

kiscsoki képe

kiscsoki 4665 napja

Ez igazan szep volt. 31-es atlag meg sik terepen is jo. Ugy tunik nagyon jo eroben vagy. A leiras+egyszeruen csodas. :-)

áki képe

áki 4665 napja

A bringázáshoz nem igazán értek, de 108 km-t letolni elég durva lehet. Grat!

ORBEA ORCA képe

ORBEA ORCA 4666 napja

Hát,én sem csináltam volna jobban....Futótüdővel persze könnyű,még a tegnapi 25km után is...:-)

Ing-gatya,lószolgatás,tetted a kereket,szél oldalra állsz ki...Ja és tudsz szépen leszakadni egyedül,ahogy én is szoktam,ha elmegy a motiváció...:-)Tucc mindent,nem is kell tanács főleg megkésett,mert csak reggel láttam,hogy kerékpárversenyezni mentél...

Gratulálok a versenyhez,jól mondod,a lényeg,hogy jót edzettél,épp bőrkével hazaértél,hisz te elsődlegesen futógép vagy..:-)

Milyen áttételed van,ami túl kemény?Időfutam sorod van csak 21-ig?Vagy elöl van 42-es?

NoHa képe

NoHa 4666 napja

Látom Orca tanácsa hasznos lett. Elég változatosra sikeredett a versenyed és szépen, okosan mentél, láttam magam előtt, ahogy leírtad. Olyan vagy mint a nagy rutinosok, nekem ehhez több év kellett. :) Mindenesetre gratulálok a teljesítéshez! A szél nagyon durván ki tud venni az emberből, sok energiát éget! De ne aggódj, majd eszem helyetted is "pasta"-t ;)

Szép hetet!

ORBEA ORCA képe

ORBEA ORCA 4666 napja

Gyuri sok szerencsét!Én úgy gondolom,hogy elég komoly verseny lesz a díjazás miatt szinte a teljes elit mezőny ott lesz.

Ha mered tenni a kereket,akkor próbálj mindenképp a szűkebb élmezőnyben,vagy mögöttük közvetlen menni,ha túl sok már körülötted a nem csapatmezes,akkor az nem biztonságos környezet,bármikor lehet bukás a középmezőnyben....Inkább próbálj meg elöl menni,addig sok balfék elmarad.Ha esetleg neked is nagy a tempó,és leszakadsz az elejéről,akkor már biztosan lesz 2.sor,ahová vissza tudsz állni,és ott már kisebb sebesség lesz,így kisebb a bukásveszély is azért,mint amikor az elitek húzzák,és a 2.sorba valók próbálnak önkívületben se látva se hallva ottmaradni.

Ha ismered a pályát,és tudod,hogy hát vagy pofaszeles részről 90fok kanyar lesz így oldalszél következik mindig igyekezz előre menni,mert meg fog szakadni a sor biztosan valahol,mindig van pár ember,aki előrébb megy,mint ahogy tud,és rögtön megúsztat mindenkit.

Sok sikert!

kiscsoki képe

kiscsoki 4667 napja

Ez vmi verseny lesz?

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!