gyuzo Úszás

2017.06.25 Vasárnap, 13:21:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

00:17:34

Távolság

0.75 km

Tempó

23:25 p/km (2.56 km/h)

Edzésleírás

Belevágtam az első triatlon versenybe, avagy a szüzességem elvesztése.

Az úszás rajtjánál próbáltam nagyon udvarias lenni, az úszni tudókat próbáltam előre tessékelni, gondoltam, nekem jó lesz a rajt a mezőny után is. Nehogy a kezdő talpasom kárt tegyen valakiben. Szóval jó páran beugráltak arról a stabil úszóműről, amelyről én csak akkor indultam, amikor már viszonylag biztonságosnak éreztem a helyzetet. (Nem akartam az első alkalomnál vérezni.) Aztán jött egy pici húsdaráló, de szépen előzgettem az előttem haladókat. (többeket megelőztem,mint ahányan megelőztek, ezért is jó az utolsók között belepottyanni a közegbe.:-)) ) Aztán jött egy kis hajóút szűkület majd egy hajtűkanyar, tapizták a lábam, az oldalam a kezem még jó, hogy a seggemre nem nyúltak rá. Aztán az első kanyar végegyenesében feltűnt egy kék ruhás spori akivel elkezdtünk emberkedni, no ekkor kezdett élvezetessé válni a móka. Gondoltam, hogy a fókakijáratnál nem engedem előre, kinéztem magamnak a gumiabroncsot létrának és rástartoltam, kalimpálásom meghozta az eredményét és előtte kászálódtam ki a vízből aztán egy szép talpas és indult a második kör. Előttem láttam egy másik kékruhást aki nagyon szimpatikus tempóval tolta, csupa buborék volt mögötte a víz. Utolértem és egyből jött a Dávid sugalta ötlet, hogy kipróbáljam milyen is az a lábvizezés. Fasza volt tetszett. Igen ám, de erre gyúrt a stég előtt megelőzött kék ruhás kolléga is és így szépen lassan letolt a csapattársa hullámairól. No ekkor már a hajtűkanyarnál jártunk, és szép lassan megelőztem őket. Ekkor láttam, hogy egy idősebb kolléga háton nyomja, néha gyorsba fordul majd vissza. Ez  nagyon szemtelen dolognak tűnt. Elkezdtem ráúszni, kellett is dolgoznom szépen, ő meg csak ott jampizott. Levegővételeleknél felnéztem a felhőcske mellől kikacsintó napocskára, nagyon szépen mosolygott, erre jött a FLOW (nem, nem hugyoztam be) és a végét szépen megtoltam a kis pimaszkodó öregurat leelőztem a kimászás előtt, a gumi megint nekem jutott. Boldogság. Szépen elvettem a szemcsim a rendező hölgytől, felbotorkáltam a lépcsőn és irány a depó. Az uszi picivel lehetett volna jobb is, ha nem pöcsölök az elején és nem kell átkeveredni magam a húsdarálón no meg ha a fókamászóka állatbarátabb kialakítású. De így se volt rossz.  

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:17:34 0.75 23:25 2.56 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!