Tündüs futás

2015.07.25 Szombat, 16:37:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

04:01:13

Távolság

42.2 km

Tempó

05:43 p/km (10.50 km/h)

Edzésleírás

TriumVirtus csapat maratonja.

8. maratonom

Talán szerdánál kell kezdenem, amikor is az úszónkról kiderült, hogy nem tud velünk jönni, de majd később utánunk jön.  A későbből este 9-es Győrbe érkezés lett, akkor indult volna utánunk, pénteken este 8-kor hívott, hogy hány óra az út és mikor van a rajt, mert csak reggel jön.

Elszállt az agyam.

 

Furcsa dolog szembesülni azzal, hogy egy hétvégét amit már egyeztettünk novemberben és hagytam gondolkodási időt is, semmibe vesz valaki, függetlenül attól, hogy milyen, valós vagy épp valótlan indokot talál ki. Nálam a megbocsájthatósági listán a nyakig gipsz és a közeli hozzátartozó halála, kórházi kezelése szerepel. Aki pedig olyan fontos ember a munkahelyén, hogy bármikor közbe jöhet egy külföldi meló vagy oktatás, az ne vállaljon csapattagságot, mert kibacik a többiekkel, akik komolyan veszik a felkészülést. (az anyagi dolgokat már meg sem említem) Ezen kívül szeretem az egyenes beszédet…  Hívtak engem is csapatba, volt, hogy az utolsó pillanatban, de ha nem tudtam megoldani  akkor őszintén megindokoltam és lemondtam, utálom, ha valaki hitegető és döntésképtelen.

Csapatkapitányként, meg kellett hoznom a csapat érdekében azt a döntést, hogy keresek más úszót, mert, semmiképp sem szerettem volna a telefonommal rohangálni reggel 8-kor Gyékényesen úszó után.  Aki járt már itt az tudja, hogy hiába a váltók későbbi rajtja az útvonalakat, parkolót lezárják, ez érvényes Nagyatádon is, ha egyszer leparkoltál onnét ki nem jössz míg az útvonalat meg nem nyitják.

 

A többit tudjátok…

A barátok azok barátok…

Most inkább én szégyellem magam, hogy nem rá gondoltam elsőre úszónak.

Hálásan köszönöm Kálmánnak, hogy megmentette a csapat „becsületét”.

Úszószemüveget Csabitól kapott, én meg reméltem, hogy  van alsónacija amiben úszhat.

+ poénkodott, ha kijön  a vízből csak rakjunk alá egy bringát :D

Kálmán remekül úszott, az első kör után akkora vigyorral jött ki, mint akinek ez egy nagy nudli, lazán letolom és kész.

Most nagyon előreszaladtam, mert ide bizony be kellene szúrnom egy másik történetet is, ami valamikor 2012 októberében a Budapest maratonon kezdődött, itt találkoztam először Winning-el, aki szintén az első maratonját futotta.  Ő már akkor sem titkolta, hogy egyszer majd szeretné megcsinálni az ironmant.  Én viszont nem tudtam mit akarok, ha akkor a maraton után valaki megállít  a Hősök terén és azt mondja: kevesebb, mint 3 év múlva Csurgón egy panzióban alkoholmentes sörözünk, miközben ő  a másnapi ironmanjére készül az én lábaimban pedig már benne lesz a félbalaton meg hét maraton, biztos elküldöm kivizsgálásra…..

De erről majd mesél ő maga én meg eldöntöm, hogy a rohadt nagy izgalomtól vagy a sörtől volt másnap hasmenésem…és nem magamért izgultam….

Mindenesetre nagyon szépen csinálta, a bringán ugyan a frászt hozta ránk, az első kicsi kör után nem érezte jól magát, ezen inkább Judit  a párja aggódott én  keményebb vagyok, mivel láttam már Böszmét, meg 24 órás futást is, volt min edződnöm. …

A bringapályán ezért két időeredményt kellett fejben tartanom, de egész jó voltam benne.

Számításaim jól sikerültek, fél 5 körüli indulásra számítottam, az órám 16:37-t mutat, ebből is látszik milyen jól ment a sakkozás. Csabi is hozta a formáját, az utolsó körére, nagy integetéssel ment ki.

Reggel mindenki fél 5-kor kelt, én 4-kor, hogy betegyem a lencséket, de  a készelődéssel együtt sem tartott tovább 10 percnél,  egész profi vagyok már és a szememet sem erőltettem meg berakásnál, ez fontos, mert különben egész nap csak vörösödik és estére olyan leszek, mint  a nyulak. Gondolhatjátok mennyire örültem. A másik ami miatt aggódtam, hogy ilyen hosszú időre még nem voltak bent, mi lesz ha közben bök, főleg, ha futás alatt, azon megpróbáltam nem agyalni, hogyan szedem ki, lesz-e türelmem fáradtan…

 

Az egyéni rajtnál volt egy kis pityergés, de nem volt velük gond. A későbbiekben meg elfeledkeztem róluk… Viszont borzasztó jó volt, hogy egyértelműen felismertem az embereket , vezetni is sokkal jobb benne.  A kiszedés kis próbálkozás után sikerült, most már elmondhatom  nem bántam meg ezt a döntésemet.

Nahh , akkor fussunk..

Mikor kijöttem a váltóhelyről befelhősödött, néztem az eget, sötét felhők gyülekeztek. Én ilyen gyereksapiban futottam, ami hátul a tarkóra lelógatható, hogy árnyékoljon, közben volt egy kis szélvihar, majdnem levitte  a fejemről és már az első körön láttam, nem lesz rá szükségem, kértem, hogy szedjék elő  a kendőmet.

Az első 4 körön körönként két dumálás jutott…de mivel főleg ezért jövök, mert aztán az élmény nagyon sokáig visz előre, azzal, hogy ha nem a pofám jár vajon behozható lenne-e az a  73 másodperc, nem foglalkozom.

Blue, Winning, Pudingmant én szólítom le, Joe, aki miatt a rajtnál az összes nő telerítta a zsebkendőjét, remélem látható  a videón, bevallom nem bírtam még  egyszer megnézni J, bervin, megint szólt, hogy ő már előbb  is látott….. és a Mikulás nénim Fügi Andrea akinek ez volt ez első, úgy emlékszem 53-s születésű, de kijavítom majd ha utána járok.

A meleg ellenére feltűnően jól voltam. És feltűnően szomjasabb máskor megszokottnál.

Az órámat pulzusértékre állítottam , csak félmaratonnál néztem meg, akkor még belül voltam a két órának.

A távot megint elmértem, a parkos részen nem akart jól mérni sosem, így tempót soha nem a valóságosnak láttam.

A híd után a kanyarban egyszer a kezembe nyomtak, pár kocka jeget, betettem a melltartóba, és bizony elárulom jelentősen tudja növelni a komfortérzetet  J

Féltáv után kezdődött  a hascsikarásom. Minden frissítőn volt mobil wc, de mire odaértem mindig elmúlt. A célbaérés után kiábrándító volt, hogy rögtön oda kellett sietnem, de ha egyszer menni kell, akkor menni kell, sajnos nem tudom mire fogjam,kínzott még a verseny után is, de azon az egy sörön kívül csak a megszokott kajákat ettem.

 

33 után jobb csípő-forgó fájás, köptem rá egyet, és kezdtem érezni, hogy a vége nehéz lesz, az izmaimba túl sok a sav, de ezt meg lecartam (végül is majdnem sikerül…)

Volt Ghymes is a köztes zenés ponton- Két szaxis, de szeretem!!!

Meg a MÉG MÉG MÉG MÉG MÉG ENNYI NEM ELÉG!!!!! Republik nóta

Az utolsó körön valami tuc-tuc diszkóra a karjaimat lengetem , erre olyan ovációt kaptam, mint valami popsztár J

 

Befutóra a fiúk megtréfáltak, nem ott vártak ahol tavaly, nekem meg fel sem tűnt, hogy se Snecike, se Rodi, kétségbeesetten kérdeztem Nodari Zsuzsit nem –e látta őket, de ő meg már valaki mást figyelt. Gondolatban már befutottam egyedül…

A kanyarban beengedték mellém  a 2/3 maraton résztvevőit, szentségeltem, de közben meg is lepődtem, milyen korán befutok. Mint kiderült  a fiúk ezért vártak beljebb.

Bódult örömfutás a célig. Óra lenyom, szem kikerekedik mikor átugrok az időre, tudom benne van a fele depózás, ennél a hivatalos kevesebb lesz .Hééé srácok futottam egy új maratoni PB-t!!!!

Nagyatádon, te jó ég!!!!

Farigcsáltam, az előző 02:01:59, a fent beírt a hivatalos.

Ha hüvös lesz októberben, senki nem állíthat meg…..

Szép sárga egyenpólót kaptunk, le is kameráztak bennünket, mikor csináltuk benne  a közös fotót J

Vacsira 3 féle menüből választhattunk.

Együtt örültünk Winning örömének, hazafelé leszakadt az ég, lemosta a kocsiról a centi vastag port.

Csodálatos nap volt, minden teljesítőnek nagy főhajtás, tiszta szívemből gratulálok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:00:00 42.2 00:00 0.00 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

9 hozzászólás

sankesz képe

sankesz 3203 napja

Meglesz ősszel az a 4 órán belüli maraton :) Gratulálok!

ma77 képe

ma77 3207 napja

Gratulálok, szépen megcsináltad! Egi!

holovacz képe

holovacz 3207 napja

Oriasi gratula unblock az egeszhez, gyonyoru futas es meg a ketszaxis is volt.... :D Mit lehet ehhez hozzatenni?  :)

Sneci-ke képe

Sneci-ke 3207 napja

Mindig van Kálmánnál egy úszógatya, sosem lehet tudni... :-)

Remekül futottál, nagyon büszke vagyok Rád.

 

torolt_13650 képe

torolt_13650 3207 napja

Tündüs, minden tiszteletem a Tiéd! Elhatároztad, megcsináltad és nem is akárhogy!!! 

Köszönjük a leírást és hogy ezáltal a sikered részesei lehettünk;-) 

Gratulálok!!!!

Briel képe

Briel 3207 napja

Fű, szurkoltam nagyon, és legszívesebben küldtem volna innen Hollandiából egy kis hűvöset Neked! :-) De hát nincs is ilyesmire szükséged, így is PB-t futsz!!! Gratulálok, nagy voltál megint! 

Bobe képe

Bobe 3207 napja

Nagyon jó voltál! Gratula a PB-hez! :)

Végig lestem a közvetítést, és itthonról szurkoltam! És igen, jobb szurkolótábort nem is találhattál volna.

RunKa képe

RunKa 3207 napja

Ha van miről írni, tudsz te sokat írni, nagy örömmel olvasom :::))) Igazából ezt ott léve (így kell írni ?? au) kell átérezni, mert az adja meg a zamatát :) Gratulálok Tündüs csapatkapitány és gratulálok a csapatnak, fantasztikusak voltatok egytől egyig. Snecikéék tök jó szurkolótábor, nem csak a habitusuk miatt, hanem minden posztra be tud ugrani valaki :)  Ha bármi történik, Sneci-ke futhat, Kálmán úszhat, Rodi meg bringázhat :D Gratula az új PB -hez ! Ölelés meg puszi. Minden jó, ha jó a vége. És jó a vége :)

holovacz képe

holovacz 3209 napja

Na hajrá akkor!!!! :)

Felszerelések