smarcsu futás

2014.06.29 Vasárnap, 14:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

02:02:31

Távolság

21.1 km

Tempó

05:48 p/km (10.33 km/h)

Edzésleírás

Kaposvár fél IM _ futás

Na ez végre jólesett. Jól ment érzésre, óra szerint is. mikor futottam, akkor végig 6-on belül mentem. az első körben utolértem két gyalogló srácot az elején, akik úgy gondolták, hogy akkor ráállnak a tempómra, de az egyik annyira trappolt, hogy idegesített. mikor belehúztam, akkor jött velem, így inkább leálltam, s megvártam, míg elmegy. aztán persze megint utolértem, de szerencsére akkor nem akart rajtam ragadni, így nem zavart a trappolása. bocsi így ismeretlenül, hogy nem voltam jó nyúl ;) 

második körben Melcsivel beszélgettem pár mondatot, próbáltam lelket önteni a futótársakban, a kör elején megláttam Kútvölgyi Andit, Ménes Tomit szurkolni, ami nagoyn jólesett, kaptam is két puszit Anditól. 

harmadik körben folyamatosan mentem el az emberek mellet, újból utolértem Melcsit a fordító után, akkor mondta, szeretne végre egy mosolygós befutót, mit szólnék ha együtt mennénk be, s miután ez egy jó ötlet volt, onnantól együtt futottunk. prszor magunkra szóltam, mert azért az 5.15 ilyenkor már elég gyilkos tempó, de azért a befutó is ennyivel ment, mosolygósan :)

a két depóidő: 3:39, 2:29, összidő: 6:24:23

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:41:53 7 05:59 10.03 0 0 0 0
00:40:31 7 05:47 10.37 0 0 0 0
00:40:07 7.1 05:39 10.62 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

4 hozzászólás

mrfuci képe

mrfuci 3624 napja

Ügyes vagy!

Rosszcsont képe

Rosszcsont 3625 napja

Szép volt! Bár megint kemény volt az idő és a terep, Te nagyon jól mentél!

nyaff képe

nyaff 3625 napja

Gratulálok Hugi!

A depo kellemes meglepi volt, hogy pont mellettem vagy :) Szépen futottál, megtérül az a sok befektetett munka, ezt kéne nekem is követni. Hajrá az IM-re!

zolle képe

zolle 3625 napja

Gratulálok! Jól mentél! :-)

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!