lroland futás

2012.11.18 Vasárnap, 07:10:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

04:39:54

Távolság

42.25 km Szint: 1400 m

Tempó

06:37 p/km (9.06 km/h)

Pulzus

Átlag
128
Minimum
0
Maximum
0

Edzésleírás

Hosszúvölgy-Borsfa

Lubics Szilvivel találkoztunk reggel Hosszúvölgy nevű településen, itt hagytuk az autókat és innen indultunk a 4 órásnak szánt edzésre. Sokat nem aludtam előtte (éppen másfél órát), mert fél ötig egy hírlevelet szerkesztettem, 6-kor meg már kelnem kellett. Végig a kék túristaút jelzését követtük, jól ki volt festve mindenhol, csak három helyen sikerült egy kicsit eltévedni, de jellemző, hogy nagyon hamar észrevettük mindig (éppen a jelek elmaradása miatt). Homokkomárom, Obornak, Valkonya és Borsfa településeket érintettük, vissza pedig ugyanazon az útvonalon mentünk. 37 km-nél értünk vissza az autókhoz, elköszöntem Szilvitől, ő már sietett haza, én meg kocogtam még egy kicsit, hogy összejöjjön a 71. teljesített maratonom :D

Jó kis edzés volt, közel 5 órás nettó (és éppen 5 órás bruttó) idővel, közte kb. 1400 m szinttel (szinte mást sem csináltunk, mint meredek dombra vagy föl vagy le futottunk), helyenként sárban, de szinte végig terepen, erdőben. Egy kis ideig még az eső is csöpörgött egy picit. Szilvi a tajvani 24 órás versenyre készül, én meg már a szilveszterire, így mindkettőnknek jól beleillett az edzésprogramjába a futás.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
04:39:33 42.25 06:37 9.07 1400 0 0 128
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

4 hozzászólás

zsolaaa képe

zsolaaa 4184 napja

Szép volt! Főleg hogy ennyi szintet futottál ilyen alacsony átlagpulzussal

lroland képe

lroland 4185 napja

Bandi, 

tudom, Szilvi említette vasárnap, hogy milyen hamar vissza fog térni a helyszínre, és hogy Te leszel a kísérő. Ha közelebb laknék, biztosan gyakran edzenék ott, nagyon szép útvonal. Remélem, Szilveszterkor találkozunk!

Roli

 

B.Bandi képe

B.Bandi 4185 napja

Gratulálok! Szép volt Roli! Épp ma futottam az általad említett hölggyel egy  "laza"  4 órát ezen az útvonalon. Most a "sebeimet" nyalogatom... Fantasztikus km. átlag, főleg ilyen alacsony pulzus mellett  :-o

ikerkaszat képe

ikerkaszat 4186 napja

Gratulálok ehhez a gyönyörű edzéshez, nomeg a 71. maratonhoz is!:-)

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!