Motiváció - interjú Papp Krisztával

Bozót | 2014-12-05  | 2 hozzászólás

• cimkék:
• atlétika, 
• futás, 
• félmaraton, 
• Papp Kriszta, 
• motiváció 

Tweet

Papp Krisztából a nagyközönség annyit lát, hogy Európa 5. legjobbja félmaratonon, és gyönyörű eredményeket ér el az atlétikában. Összeadva az eddigi kilométereit, már kétszer körbefutotta a Földet. A futás a munkája és az élete lett, pedig csak azért vágott bele, hogy elmeneküljön otthonról. Erőteljesen motiváló interjú jelent meg az ifjú atlétával a napokban, érdemes elolvasni.

Honnan indultál, mikortól része az életednek a futás?

Verpelétről származom, és amióta az eszemet tudom, folyton szaladtam. Mindig mozgékony gyerek voltam, ezért is szóltak arról a nyarak gyerekkoromban, hogy a nagyszüleimnél leginkább a kukoricaföldön rohangáltunk mezítláb, kihajtottak minket a természetbe. Mondjuk nem volt klasszikus, szeretettel teli a viszonyom a nagymamámmal, úgyhogy annyira küldeni sem kellett, mentem én magamtól is szaladgálni a határba a testvéremmel. A futás már itt is a menekülést jelentette számomra.
Ha otthon voltam a szüleimmel, akkor pedig még inkább menekülőre fogtam, és a mozgásban vezettem le a negatív energiáimat, mivel nem egy békés családi fészek volt a miénk. Apám, tipikus tomboló alkoholistaként, rendszeresen bántalmazta anyukámat, ami megadta a mindennapok alaphangulatát. Anyukámnak végül sikerült kitörnie ebből a bántalmazott helyzetből, elvált apámtól, ezután viszont olyan lehetetlen anyagi helyzetbe kerültünk, ami miatt már gyerekként is a kitörési lehetőségeket kerestem otthonról.

Megláttad a futásban rejlő munkalehetőséget?

A futás mint munka eszembe sem jutott, nem akartam én élsportoló lenni, kifejezetten rendőri pályára készültem, ezért sokáig cselgáncsoztam, mert ahhoz kellettek a küzdősportok alapjai. Sőt annyira nem készültem futónak, hogy a testneveléstanáromnak meg is fogalmaztam, amikor ezt a lehetőséget pedzegette, hogy én aztán nem fogok ott körözni a pályán, nincs annak semmi értelme.
Úgyhogy mondhatjuk úgy, hogy a futás választott engem: 12 évesen köteleztek az iskolában, hogy menjek el a megyei futóversenyre. Nagyon ellenkeztem, de a tanár nagy úr volt akkoriban, inkább beadtam a derekam, mint hogy vállaljam a kilátásba helyezett büntetést. Ezen az ominózus versenyen derült ki, hogy nekem ehhez tehetségem van, mert bár nem nyertem, de egy olyan lány mögött értem be, aki már régóta futóként edzett, ami bizony őstehetséget feltételezett. Emiatt aztán a tesitanárom rábeszélt, hogy vágjak bele a futóedzésekbe

Tovább a cikkhez

Kép: Mérei László/MASZ