jocccc futás

2012.05.27 Vasárnap, 13:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:26:44

Távolság

19 km

Tempó

04:34 p/km (13.14 km/h)

Pulzus

Átlag
163
Minimum
0
Maximum
171

Edzésleírás

Orfű, középtáv.

a második depó már gyorsabban ment, itt csak cipőt kötöttem és kólát ittam, aztán hajrá. nem estek túl könnyen már az első méterek sem, nem éreztem, hogy nagy tempót mennék, és semmi kedvem nem volt még 1,5 órát itt küzdeni. próbáltam folyamatosan frissíteni, szerencsére sok helyen adtak vizet/izót, nem volt gond. aztán első körben elérkeztünk az emelkedőkhöz... ez elég durvára sikerült, kb az első 50m után azt hittem, mindjárt görcsbe állnak a combjaim. kedvem lett volna belesétálni, de nem tehettem, mert tudtam, hogy akkor nem fogok újra elindulni. aztán láttam Bartos Tomit görcsölni, és valahogy ez lendített át a holtponton, mert a csapateredmény miatt muszáj volt menni. fordulva a lefelé nagyon jól esett, meg tudtam engedni rendesen. bár kissé fájt a térdem tőle, de legalább itt ne veszítsek annyi időt. aztán kiérve a tópartra kezdtem kissé befordulni, de hamar itt volt a kör vége, és Norbi barátnőjétől megkaptam az újabb gélemet és fél liter kólámat, ez nagyon sokat segített aztán. síkon egész jól megindultam a 2. körben, de mikor kezdődtek az enyhe emelkedők, elkezdtem szédülni. egyszerűen nem éreztem, hogy lejtőn, vagy emelkedőn futok-e, nagyon rossz érzés volt, és leginkább attól tartottam, hogy ottmaradok. a 10%os emelkedő előtt aztán megálltam sokat inni, és jöhetett a küzdelem megint a görccsel. egyedül az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam, ez az uccsó kemény része a versenynek, ha felérek, akkor már hamar célbaérek. a lefelét aztán megint megfutottam, majd síkon már nagyon jól esett, teljesen felszabadultan futhattam, és végig azon gondolkoztam, hogy milyen legyen a célfotóm:) így aztán hamar el is telt az idő, Kremi pedig külön felkonferált a versenyközpontban, így aztán tök jó érzés volt végigfutni azon a 100 m-en. végül abszolútban 13. lettem (2-t előztem, 2-en elmentek futáson), a 25-29ben pedig 4., itt sajna esélyem nem volt a dobogóra, sajnos ők (Benőcs, Petsuk, Tóth G.) más súlycsoprt. viszont csapatban Gyulával és KisBartossal elsők lettünk, bár itt nem igazán volt konkurencia, de mégis csak egy OB cím, ráadásul triatlonban az első:) egyedül a futóidőmet mértem pontosan, ez is 1perccel jobb, mint a hivatalos, szóval én már tényleg nem értem, de mindegy.

értékelve a versenyt, azt hiszem teljes mértékben elégedett lehetek vele, ilyen jót még nem nagyon úsztam nyílt vízen, kerón szerintem nagyon jót jöttem, és bár futásra picit elfáradtam, de legalább nem volt meg a szokásos befejelés az uccsó 5 kilire, most inkább izomzatilag adta föl a testem, nem pedig tüdőben. bár most kicsit azt érzem, hogy kerón túlvállalhattam magam, talán 1-2p-vel lassabb tekeréssel futáson többet nyerhettem volna, de kár ezen rágódni, most ilyen lett, és nagyon elégedett vagyok a versennyel, imádom Orfűt (is)! :)))

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:25:00 20 04:15 14.12 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

15 hozzászólás

jocccc képe

jocccc 4386 napja

@necromedve: kicsit kirázom a szénsavat, így már nem olyan zavaró, de nem szabad mindet, mert akkor lassabban szívódik fel.

@berczikr: ja, mert veled mindig akkor találkoztam szembe, amikor lejtőn futottam:)

@tuskenrider: merem hinni, hogy az IM táv még jobban fekszik, de ez majd csak jövőre fog kiderülni:)

tuskenrider képe

tuskenrider 4386 napja

Piszkos jó időt mentél, úgy látszik a közép táv nagyon fekszik neked.Grat!

Sutak képe

Sutak 4388 napja

Gratula Józsi, nagy küzdés volt, élmény volt a beszámolót olvasni, példaértékű!:-))

breky képe

breky 4388 napja

Elképesztő, hogy mennyire ott vagy a profik között. És ez a durva, hogy a kategóriád milyen "izmos".

De csapatban azért sikerült felállni a dobogóra! Nagy gratula !!!

kola képe

kola 4388 napja

Nagyot mentél  gratula !!!!!

sogyu képe

sogyu 4388 napja

Gratulalok!

Az amatorok kozott te vagy a kiraly!

berczikr képe

berczikr 4388 napja

Bringán iszonyú jót mentél! Nem tudom, mennyire fáradtál el, de kívülről úgy tűnt a futáson is, hogy nagyon jól bírod! Grat! Csak arra a pizzára ne kellett volna másfél órát várni...

 

borlali képe

borlali 4388 napja

Szép menet volt! Gratula Józsi!!!

bucc képe

bucc 4388 napja

Podersdorf v.2.1

 

kipage képe

kipage 4388 napja

Gratulálok, nagyon szépen mentél és kösz a biztatást is, ösztönzőleg hatott.

Rékucc képe

Rékucc 4388 napja

Hatalmas gratula Józsi!! :)

Mike255 képe

Mike255 4388 napja

Gratulalok Jozsi! Nagyon szepet mentel! Le a kalappal!

necromedve képe

necromedve 4389 napja

Gratula! Legközelebb is így "készülj fel", hogy ne érezd formában magad, hátha megint jól megy. :)

Amúgy hogy a fenébe tudsz kólát inni futás közben úgy, hogy ne legyen belőle sűrű büfizés?

B képe

B 4389 napja

Gratulalok nagyot mentel!!!

tharang képe

tharang 4394 napja

Én is gratula! Köszi Neked és Nojának is a sok szervezést, nagyon jó kis csapat az ELTE tri..., jó volt ez a hétvége!. :)

Felszerelések

Nike Lunartrainer
Polar RS800
Egyéb TYR Triathlon Short