Edzésleírás
"Feladat: délután, kötelező: Kerékpár: 30km könnyű gyakolrás. Ha tudsz
menj valami kis forgalmú útra, vagy a legjobb a
parkoló! és gyakorold a gyors le-, felszállást."
Ugyanazt a kört mentem, mint legutóbb! Máriaremete-Solymár-Pilisvörösvár-Pilisszentiván-Solymár-Máriaremete.
Minimálisan gyorsabb voltam, mint legutóbb. Illetve nem mondhatjuk gyorsabbnak, inkább úgy mondanám, hogy kevésbé lassú! Most már tudtam, hogy milyen terepre számíthatok (sok kis emelkedő-lejtő), úgyhogy óvatosan, lazán mentem! A bicaj is rendetlenkedett és féltem, hogy valami gond lesz, de szerencsére minden rendben volt!
Az év legmelegebb napja volt, 35-40fok között volt! A menetszél szerencsére hűtött, viszont sok folyadék kellett! 1,75liternyi izót vittem magammal, ez 25km-nél fogyott el, így a vége elég nagy szenvedés volt! Megettem még közben 5 gumicukrot is (illetve közvetlenül bringa előtt megettem egy powerbar energiaszeletet).
Gondolom, hogy a meleg miatt volt a pulzusom magasabb, legutóbb 143-as átlag és 163-as maximummal mentem végig ugyanezen az úton és most érzésre nyugodtabban mentem!
Nagyon megutáltam itt az egészet, az eleje (első 20km) még jó volt, de a végére nagyon kikészültem.
Előbb utóbb megszokod majd! Szokd meg a gondolatot, hogy jövőre ennél csak hosszabb bringázások lesznek! :) Amúgy a meleg tényleg gyilkos lehetett. Amúgy a 23-as átlag egyáltalán nem szörnyű, ráadásul nem is sík terepen mentél! Jó lesz ez!
Pepe88 4887 napja
Hát, ez nagyon vigasztal :) Hogy jövőre 6x ennyit kell majd tekerni 30-as átlaggal és 4,5órás maratont kell menni.
Alig várom :) Habár jelenleg 0,1% esélyt látok ennek a teljesítésére :)