Edzésleírás
MEGGYÓGYULVA! Előzmény:
Máj 29, péntek
Futás után kezdtem el érezni a combomat, ami elég furcsa. Már hazafelé sétálva....Kicsit sántítva mentem, mint egy rokkant. De futás közben semmit nem éreztem. Se hogy túl erős, intenzív lenne az edzés. Semmi rossz mozdulat. Levezetés, nyújtás közben is totál semmit sem éreztem. Szóval nem értem. Nem is tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget
Máj 30, szombat:
Úszás: elején éreztem, közben nem. Továbbra sem megy a járás simán, szóval szinte biztos voltam holnapi edzést módosítom
Máj 31 vasárnap:
Laza futás lett volna mára, de kombóban. előtte hosszabb bringa. De mivel futás van a fókuszban, inkább kivettem egy pihenőt, hogy hátha keddi tervezett erős futást meg tudom csinálni
JÚn1 hétfő
Járás már megy simán. Hasonló érzés, mint korábban, amit Bálint sokszor kezelt, most nem jut eszembe a szó/kifejezés. De nyilván másabb, mert korábban sose volt olyan, hogy a járásnál is éreztem. Csak éreztem hogy van ott valami. Most ezt erősebben érzem. Bringáztam, közben éreztem, de nem zavart. Reménykedtem, hátha másnap tudom csinálni az erős futást
Jún2, kedd
Reggel megnéztem, futottam 1 kört a háztömb körül. Hát nem, off. Éreztem, sokkal jobban. Azért le tudtam ezt futni. De intenzívebben éreztem...Csak nem tudom mit. De teljesen más, mint korábban..
Bár ki tudja, lehet el tudnék kezdeni futni edzésen. Lehet végig is tudnám. De kurvára nem komfortos. És ma erős edzés lett volna (8-10km) iram. Azt hiszem így pihenőhét előrébb kerül, amíg fel nem gyógyulok teljesen. Kár ezért, mert kezdtem végre visszatalálni, erre rögtön egy rövidke pihenő. Azért bízok hogy tényleg csak rövid lesz és ~1,5 hét múlva tudok újra erősen, maxra edzeni. Nagyon sajnálom, mert ezt a hetet még végig akartam tolni erősen és lettek volna végre tök jó edzéseim :(
Délután masszázson Bálint viszont azt mondta, hogy szerinte csak az jöhetett elő, hogy lábamnak sok volt a tempókülönbség, de semmi sérülés. Későn mondta, már masszázson voltam. Ha telefonon beszélünk akkor elmentem volna futni erősen ennek ellenére. Bár Bálint azt ajánlotta első pár km legyen laza, és ha tünetmentes mehet 4:30. De ugyebár kb 4:30-ba kezdtem volna, úgyhogy előtte bemelegítek. Így totál táv is több lett volna (Bálint szerint ~8-10km elég lett volna mára). Na de mind1, edzés kihagyva. Úgy voltam vele, ha másnapra, szerdára sokat javul, akkor talán elmegyek futni és terv szerda-péntek-vasárnap ritmusba befejezem a ciklust.
Jún 3 szerda
Reggelre nem javult sokat a lábam, így aztán ciklust töröltem és pihenőhét hivatalosan is on. Bár semmi kedvem nem volt hozzá tegnap...Nagyon jó lett volna befejezni rendesen ezt a ciklust , utolsó pár edzésre kíváncsi lettem volna. Na mind1.
Mai napon kondiztam és bringáztam. Kondiban Ferivel átnéztük feladatokat és tesztelte lábamat, azt mondta szerinte azért lehet ez, mert farizmom nincs mobilizálva, bekapcsolva. Ugyanaz szerinte mint régebben. Csak hát jóval erősebben éreztem...Na mind1.
Kondi után meg elmentem bringázni. Résztávoztam szigeten, erősen, mert ki akartam nyírni magam. HIába pihenőhét. Bringás résztáv azért kevésbé pusztító, mint a futás. És kora délutáni Sáris találkozó rosszatt tett kedvemnek, depis lettem, ki akartam kapcsolni agyamat, ezért résztávoztam. Sajna edzés közepén defekt, amivel sokáig szenvedtem, nem is sikerült megcsinálni, esett is az eső, így feladtam.
Jún4 , csütörtök
Az előnye a pihenőhétnek, hogy így tudtam tesómnak segíteni erős futásában. Ami nekem egy tesztfutás. Bár futás előtt éreztem kicsit a lábaimat, de közben semmi gondom nem volt. Simán le tudtam neki futni. Magamnak azt éreztem hogy egy kicsit erősebb, de csak azért, mert pár nap kimaradt. Vagyis alapból szinte full laza intenzitás lett volna ez a tempó, de most normálnak éreztem. Azért jó, mert volt edzésértéke
Jún5, péntek:
Laza úszás, lábilag nem tudom, nem emlékszek hogy voltam
Jún 6, szombat:
Jó hír, azt hiszem: Lábilag tünetmentes!?!? Úgy látszik a tegnapelőtti futás ellazította a dolgokat teljesen! Napközben szinte semennyire nem éreztem! Bár ki tuda, lehet a kevés alvás miatt? Ugyanis ~5,5órát aludtam. De bizakodó vagyok, jövő hét csütörtöktől új ciklus indul! Addig még azért pihentetőm/pihenőhét keretein belül. De ezennel mai nappal "gyógyultnak" nyilvánítom magam!