Edzésleírás
TNF 2023, futás #13, Résztáv (#5), Rövid résztáv (#2), 7x1000m/2p+felmérő
Bemelegítés, Résztáv, Garminos felmérő, Levezetés
Hasonlóan a legutóbbi (rövid) résztávhoz, ezúttal is 8x1k-t terveztem. Viszont Garmin edzőapplikáció javasolt egy felmérőt és 3 hete ott van az órámban. Ez abból áll, hogy 2p bemelegítés, 5p tempó... Alapból ezt nem tudom megcsinálni, mert 2perc az nem bemelegítés. Szóval úgy csináltam, időzítettem, hogy lefutottam most a résztávot fokozóra, de csak 7x kört csináltam. Utána pedig a 2perc átvezető futás volt, és így ez a garminos felmérős 5perc lett az utolsó résztávos rész, erősen. A 7. résztáv után azért kicsit több volt a pihi, mint 2perc, de nem sokkal, imo 2,5 perc, majd innen indultam el a "bemelegítő" 2percre, és felmérőre.
Kurva jól ment! Megint, ez is! Csak úgy mint a tegnapelőtti, szombati hosszabb iramfutás. Bár kicsit tartottam tőle, hogy fáradt leszek, de nem... Ki tudtam magam pihenni és a nap/meleg sem zavart. Bár sütött a nap, de nem olyan erősen mint korábban. Illetve kezdek hozzászokni a klímához, meleghez is, szóval jobban bírom.
Az iramérzékem mondjuk ma katasztrófa volt. 4:40-4:45 körül akartam kezdeni... Hogy aztán valahogy 4:10-4:15 környékén fejezhessem be (a hetediket), hogy maradjon erőm a maxos 5percre... ~5mp-s fokozót terveztem, ez legutóbbi résztávon tökéletesen sikerült. Most nem... (de inkább pozítivum ez!)
Az első kör tempója 4:50-es volt! Végül a maradék 600-ra kicsit rágyorsultam a tervezett tempóra, így levittem ugyebár 4:48-ra. Szóval ez lassabb lett, de whatever. A másodikra így 4:40-es tempót akartam, erre 4:26 lett... Ráadásul úgy, hogy az első kör ennél is erősebb volt... Harmadik-negyedikben csak tartani akartam az előzőt (vagyis harmadikban kb. második résztávos tempót, negyedikben a harmadik tempóját fussam), de mindegyikben egy kicsit azért gyorsultam. Illetve ez nagyjából megmaradt végig, de mindegyik résztávon egy kicsit gyorsabb lett, mint terveztem, gondoltam. Mindezt úgy, hogy nem volt (annyira fárasztó!). A hetedik, utolsó mondjuk lassabb lett,mint a hatodik ez meglepett, de csak 1mp-vel, és ez is (bőven) félmaratoni tempónál gyorsabb. Jó lett volna ezt 4percen belül futni, ha már hatodik ment 4:06-ban. Nem sikerült, viszont hamar még is full elégedett lettem, mert ez alapján arra számítottam, hogy a felmérő mondjuk ~4:10 környéke lesz, kicsit talán lassulok, mert hosszabb táv. De úgy látszik az extra fél perc pihi+2perc kocogás segített, és bementem megint 3:xx-es tempóra!
Résztávokat sokáig nem akartam összehasonlítani tavaszi csúcsformával, de lassan azért ideje lesz...Decemberben talán újra elérem azt, bár ha nem akkor sincs baj egyáltalán. Nagyon sok időm van még...De alakul ez, kurva happy/optimista vagyok. A legjobb/legerősebb résztávom tavalyról talán a feb21-i volt, amiben 2x3k "bemelegítő" résztáv után 6x1k-t futottam (Átlag 3:53 kb, nem fokozóra, 3:57-3:45 között). Itt elég sok, 2:45-es pihivel ment...Szóval közel lehetek ehhez.. Nem nagyon futottam rövid, és erős résztávot utsó 2-3 hónapban, ez volt a legerősebb. Ettől nem vagyok messze. Hosszú résztávtól talán egy fokkal messzebb vagyok, azt majd pénteken futom és kiderül. De imo december környékére el fogom érni a tavalyi formámat...
Abszurd módon most annak szurkolok minél több kb legyek. Ugyanis azért is ment talán ez könnyen, mert 1kg-t a múltheti diétával leadtam, tuti az is számított. A félmaratont meg mondjuk tegyük fel 72kg-vel futom. Ha most 75kg vagyok (ami nem lehet, túl kevés, nem hiszem), akkor már "csak" 3kg-t fogok fogyni, annyival leszek könnyebb, gyorsabb. Ha viszont 78kg, akkor 6kg-t fogyok és sokkal többet gyorsulok... :D
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:11:16 | 2 | 05:38 | 10.65 | 0 | 0 | 137 | 130 | |
00:09:19 | 1.02 | 09:08 | 6.57 | 0 | 0 | 144 | 122 | |
00:04:49 | 1 | 04:49 | 12.46 | 0 | 0 | 151 | 140 | |
00:04:26 | 1 | 04:26 | 13.53 | 0 | 0 | 156 | 146 | |
00:04:23 | 1 | 04:23 | 13.69 | 0 | 0 | 160 | 149 | |
00:04:16 | 1 | 04:16 | 14.06 | 0 | 0 | 163 | 151 | |
00:04:12 | 1 | 04:12 | 14.29 | 0 | 0 | 166 | 155 | |
00:04:06 | 1 | 04:06 | 14.63 | 0 | 0 | 167 | 156 | |
00:04:08 | 1 | 04:08 | 14.52 | 0 | 0 | 168 | 158 | |
00:02:00 | 0.33 | 06:04 | 9.90 | 0 | 0 | 138 | 129 | |
00:05:00 | 1.27 | 03:56 | 15.24 | 0 | 0 | 175 | 165 | |
00:03:00 | 0.37 | 08:06 | 7.40 | 0 | 0 | 0 | 129 | |
00:05:57 | 1.01 | 05:53 | 10.18 | 0 | 0 | 139 | 132 |