Edzésleírás
3km bemelegítés, utána kis magastérd/magassarkos futóiskola és 6db repülő, majd
8x1000m résztáv, fokozóra, 2perces tervezett pihenővel, 4:20-ról indulva, km-enként 5mp-t gyorsulva (végső cél 3:45)
3km levezetés
GARMIN-al futottam, most először 1 órával. Persze pulzusmérésnél meghülyült kicsit, a 6.résztávnál nagyon alacsonyat mért..
Első 6 "körben" még tartottam a pihenőt. De a hatodikat 3:55-re kellett volna, de alig javultam (3:59->3:57) és éreztem hogy teljesen KO vagyok. Szóval így ekkor ~4percet pihentem, az utolsó előtt pedig ~4,5percet. Megérte, egy kicsit sikerült javítanom a hetedikre, de ott is lehet inkább fejben/fizikailag utolsóra tartalékoltam, akartam mindenképpen 3:50 környékét. Ehhez képest sikerült 3:42-t futni, nem tudom hogyan.
Idén azt hiszem először estem össze edzés/verseny végén...Utsó km után ahogy voltam dőltem a fűbe. Szóval kifutottam magam, 99%-ra, nem nagyon maradt bennem semmi.
Max pulzus 180!!! Októberi 10km-es PB alatt "csak" 175 volt!! Igaz előtte, az 5km-es felmérőn szintén 180-as maxot futottam. Azt kurvára nem tudom hogy futottam 4:12-ben 10km-en át, nem érzem most hogy bennem lenne. Pedig elvileg (sőt nem csak elvielg) elég sokat fejlődtem azóta...
Ha utolsó résztáv nem lett volna ilyen jó, akkor elég kikészültem volna mentálisan, lelkileg, hogy milyen sz@r vagyok. Mert 5-7.résztávnál nem nagyon sikerült úgy javítanom mint kellett volna. De ez az edzés, hogy fokozóra fussak résztávot ez nem embernek vele, ez gyilkos az egész...
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:17:42 | 3 | 05:54 | 10.17 | 0 | 0 | 135 | 127 | |
00:06:13 | 0.66 | 09:25 | 6.37 | 0 | 0 | 150 | 136 | |
00:04:25 | 1 | 04:25 | 13.58 | 0 | 0 | 164 | 152 | |
00:04:09 | 1 | 04:09 | 14.46 | 0 | 0 | 171 | 158 | |
00:04:11 | 1 | 04:11 | 14.34 | 0 | 0 | 172 | 162 | |
00:04:06 | 1 | 04:06 | 14.63 | 0 | 0 | 174 | 161 | |
00:04:00 | 1 | 04:00 | 15.00 | 0 | 0 | 177 | 163 | |
00:03:57 | 1 | 03:57 | 15.19 | 0 | 0 | 177 | 164 | |
00:03:56 | 1 | 03:56 | 15.25 | 0 | 0 | 177 | 163 | |
00:03:42 | 1 | 03:42 | 16.22 | 0 | 0 | 180 | 166 | |
00:18:44 | 3 | 06:15 | 9.61 | 0 | 0 | 140 | 132 |