janosib bringázás

Bringa2021.05.23 Vasárnap, 00:01:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

02:36:26

Távolság

68 km

Tempó

02:18 p/km (26.08 km/h)

Edzésleírás

I. középtávú duatlon OB - Tab - bringa

A bringapályán jöttünk a versenyre és hát elég szép magasan volt a teteje, Káptalantóti messze elbújhat emelkedésben. Nem hajtottam az első körben, igyekeztem tartani a pedálfordulatot és stabilan tartani a pulzust. Nem annyira sikerült, és a neheze csak ezután jött. Már a fordítónál kiderült, hogy valamit nagyon elszámoltak és nagyjából egy km-rel arrébb volt a fordító, mint kellett volna. A második körben már kezdett sötétedni az idő igyekeztem is, és ennek köszönhetően új sebességrekordot mentem (75,45). A harmadik körben aztán leszakadt az ég. Alig láttam, párásodott a szemüveg és nagyon fújt is a szél. Vártam, hogy szólnak a harmadik kör végén, hogy már nem mehetek ki, de aztán semmi nem történt, így próbáltam nyomni. A negyedik körben már inkább nyomtam, mert fáztam is, meg már elegem volt, így aztán valahogy véget ért a bringa. A tervezett 2:30 a hosszabb táv miatt nem lett meg, de már nem nagyon zavart...

GPS szerint: 67,73

Depó: 2:35

 

Edzésszakaszok

Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!