Edzésleírás
Nem volt igazából semmi terv mára. Csak futni szerettem volna egyet a két úszónap között. Nagyon úgy tűnt az elején, hogy csak 1 kört futok, azt is lazán. Ehhez képest kb 500métertől viszonylag normál tempóban futottam. Az első 4km nem volt jóleső 150 körüli pulzussal, de utána már megszoktam és könnyen ment.
Annyira jól esett, hogy futottam egy második kört is...Pedig azt gondoltam, hogy bőven elég lesz ilyen tempóban 1 kör. Azért utólag megnézve a részidőket hát nem egy brutál tempó, de a pulzus az magas. Helyenként anaerob aljában futottam, de igyekeztem azért 153 alatt tartani...Amint kicsit feljebb ment visszavettem, és ezt éreztem is belülről, mert tudtam volna lendületesebben futni.
Az utolsó 1,5kilométerre 158-as pulzust engedélyeztem, ezt simán tudtam tartani, egészen addig amíg elém nem ugrottak gyerekek...