Edzésleírás
2.4km bemelegítés majd 2 szigetkör10.6km tempófutás 46:57 (23:25 + 23:32) majd kicsilevezetés. Megint, csakúgy mint az elmúlt 2 hétben szinte azonnal belassultam és 1km után elfogyott az oxigén.Az orromat folyamatosan kellett fújnom futás közben, de lényegesen jobb volt mint a múlt héten, talán ezért is tűnt fel, hogy a torkomon folyamatosan váladék van, amit semlenyelni vagy felköhögni nem tudok. Folyamatosan krákogok,és vagy ez miatt be van dagadva a torkom, vagy a váladék miatt úgy érzem, hogy nincs a levegőnek szabad útja ami iszonyatosan kiveszi az erőmet. Ezt a teóriámat erősíti, hogy az utolsó km-t még fáradt állapotban is mindig be tudom 3:55-4-00 közé húzni, tegnap nagy erőfeszítéssel csak 4:09-re tudtam és abba is majd bele fulladtam. Érdekeslesz, ha így kell indulni a Sparon. 2015-ben ugyanez volt a bajom, és akkor az elején beálltam egy biztonságos fenntarthatónak hitt 4:30-as tempóra, amit 7km után már nem tudtam tartani, félmaraton után már 5:15 átlagtempóval mentem, a végére 3:30 alatt értem be az egyik legroszabbmaratoni eredménnyel.