Edzésleírás
OKT 18. szakasz, Magyarkút-Ősagárd. legelső alkalommal a börzsönyi szakaszt végül megtoldottuk Magyarkútig, így most innen folytattuk. kora reggel indultunk, mert így volt busz, de sajnos Felsőpetény már nem fért volna bele, a későbbiekben azért jobb lett volna úgy. maga a túra nagyon hidegen indult, Magyarkúton még fagy volt, de aztán Szenehelyre érve, már kellően átmelegedtünk. a Naszályra felfelé elég húzós volt, de jó tempóban haladtunk, és 10kor már a kilátó tetején reggeliztünk. mióta kéktúrázunk, most volt először panorámánk, eddig mindig sz.r idő és köd volt, végre ezt is megéltük :) lefelé még tettünk egy rövid kitérőt a Násznép-barlang felé, majd le Ősagárdra. azért a lejtmenet is elég fárasztó volt, utána pedig a sík elég monoton, és az elmúlt napok edzéseit is éreztük rendesen, de élveztük, nagyon jó túra volt.
(bruttóban 5:05-öt mentünk, de ebben benne vannak a bekötő szakaszok is, és minden apróbb megállás is.)