Edzésleírás
szokásos idénykezdő Tahi időfutam. most is kicsit sötét lónak éreztem magam, nem tudtam mit várhatok ezekből az edzésekből, de igazából pont azt hoztam, amit tudok. a pulzust sajnos nem jól mérte az óra kifelé, visszafelében stabilan pedig 170 volt. mégse éreztem azt, hogy ki tudom hajtani magam, egyszerűen erőből nem bírtam. ami viszont érdekes, hogy ennek ellenére mégis az alacsony fordulatot kerestem végig, kezdésnél és forduló után is 95+ volt, de szép fokozatosan beesett 90-re, és innen nem tudtam újítani. azért nem olyan rossz ez március végére, de nem is jobb, mint a korábbi években.
hivatalos időt még nem tudok, a helyezés meg valahol a középmezőny lehet, mint szokott.