Hauanita futás

2016.10.07 Péntek, 16:45:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

00:40:09

Távolság

7 km

Tempó

05:44 p/km (10.46 km/h)

Edzésleírás

Szóval a tegnap este nagyon vidám volt, amikor innen bentről élvezhettem a szakadó esőt és adtam magamnak felmentést meg igazolást a kint végzendő testmozgás alól. Zoli megígérte, hogy miután végez és összeszedi a gyerekeket, hív, hogy mikor indulhatunk. Mivel úgy szokott megcsögetni, hog "Helló, én már át is vagyok öltözve!", hát engem is futócuccban ért a 4 óra. Igenám, de Zoli barátom rájött, hogy nagyon fontos más - egyébiránt rendszeres - pénteki elfoglaltsága adódott, így offolja a mai futást. Ez eléggé szíven ütött, mert igazából az előrejelzés szerint ma már napocskás délutánnak kellett volna lennie, csak a felhőknek nem szólt senki, szóval úgy gondoltam, hogy az, hogy Zolival futhatok és dumcsizással elütjük az időt, az remek motiváció lesz. Na ezt húzta ki alólam ez a délutáni elfoglaltság.

 

Nem baj, felöltöztem, bár hazudnék, ha elszántságot is éreztem volna. Csak néztem kifelé a szürke égboltra, hallgattam, ahogy töltődik fel a maradék két fűtőtest, amely mindezidáig nem üzemelt (hurrá, lesz fűtés az egész lakásban!) éééés a felhúzott, bekötött cipőmet elkezdtem kikötni, hogy mégsem megyek futni. Olyan jó lenne dögleni. De közben beneveztem a fémaratonra és tudtam, ha most azt mondom, hogy nem egy edzésen múlik, akkor megint ott tartok, ahol a nyáron, hogy folyton ellógok minden futást. Pedug - azt hiszem - ezt a versenyt most épp azért találtam ki, hogy egy darabig ismét rendszeresen fussak. És csak 6-8 hétről van szó, november 19. után majd megint ellóghatom azokat a futásokat, amelyek nem jönnek össze terv szerint. De most tudtam, hogy holnap utálnám magamat, ha most nem indulnék el. Szóval bekötöttem a cipőmet és hajrá.

 

A liget - két kör + haza kombináció tűnt a legszimpatikusabbnak a tervezett 7-esre, szóval elindultam. Az elején idegesített minden, a hideg, a forgalom és persze, hogy nem fenn döglök a meleg lakásban. Aztán a híd közepére már átmelegedtem, nem utáltam annyira a világot. A Ligetben már jó volt futni, éreztem az energikusságot a testemben, a táv második felében (hazafelé, na! :P) pedig már kifejezetten motivált voltam. Kitaláltam, hogy miket edzek az őszi szünetes hetemben (hűűű, írjam is fel, mielőtt elfelejtem !!) meg azt is kiszámoltam, hogy egy 2 órás félmaraton, az egészen pontosan 3 db 40 perces 7 km, ami teljesen vállalható. :)

 

Most persze, amikor már csak a kellemes fürdő, egy kis palacsintasütés és kellemes lazulás vár rám, már örülök, hogy kimentem és megcsináltam ezt az edzést is, de azt is látom, kemény 6 hét vár rám. De elég elszánt vagyok, végig fogom csinálni :)

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:40:09 7 05:44 10.46 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Nike Zoom Winflo