Edzésleírás
ePDF félmaraton. Zánkára készülve 5 perces tempóban szerettem volna végigfutni. ez nagyjából sikerült is, bár szakadt az eső. az elején egy egész nagy boly verődött össze 5perces tempóban, beszélgetve, lazán futottunk. féltávnál egy eltévedt versenyző után eredtem sprintben, majd miután visszatérítettem, elkezdtem felfutni a többiekre. ezután már kezdtünk szétszakadni, nekem volt szerencsém a későbbi női győztes társaságában "szökni" és végül együtt futottunk be. persze visszafelé is eltévedtünk 5en, de ebből nem lett gond, mert jó út volt az is:) (eredményhirdetésen pedig végre nyertem elemet a múltkori nyeremény-elemlámpámba:))
Katka 5680 napja
Igaz, volt motiváció: az elemért megérte hajtani!:))