Edzésleírás

HOKA-avató running free

Milyen érzés HOKA-ban futni? Régóta foglalkoztat ez a kérdés, ezért január 29-én megvásároltam az elsőt. Azért HOKA, mert fél éve dolgozom azon, hogy átálljak végérvényesen a középtalpra érkező futók táborába, ez a gyártó pedig erre a talajfogásra optimalizálja a modelljeit. A konkrét lépő kiválasztása furcsa volt számomra, mert az összes potenciális típusból volt a Nomádban 48 2/3-os, így nem kellett kényszerből választanom. :) A kb. 30 perces kiválasztási folyamatnak az lett az eredménye, hogy egy piros Conquesttel távoztam az üzletből. Az avatásra azonban várni kellett, mert január 20-a óta szoktatom be a Kayano 20-asomat, és az első 4-5 futásom minden új cipőben a hétindító, vagyis a leglassabb és legrövidebb edzésem. A múlt héten megragasztottam a sarkát, ahogy Olivér tanítja (http://youtu.be/hkVEEo7P6cY), és türelmesen vártam a napra... :)
Elérkezett az avatás ideje. Vártam a pillanatra, így motiváltan ébredtem 4:40-kor. :) Úgy voltam vele, hogy a testemre bízom a tempó kiválasztását, ez mostanában be szokott jönni.
Az első lépések nagyon szokatlanok voltak. Ezt a puhaságot akkor éreztem korábban, amikor a Sziget régi rekortánján futottam, viszont azt nem kedveltem soha. Így viszont más volt az érzés, és a puhaság megítélése is. Közben azon gondolkodtam, hogy ez csak valami kognitív disszonancia (ez a HOKA életem eddigi legdrágább cipője, hiszen akciósan került 49.990 Ft-ba), vagy tényleg komfortos?
Haladtam tovább, megérkeztem a Szigetre. A budai oldalon mindig az aszfalton futok, így tettem most is. Az első métereken érzett puhaság érzése fokozatosan átalakult egy nagyon komfortos állapottá, és a lábam kezdett eggyé válni a cipővel. Puha volt, mégis stabil.
A Sziget pesti oldalán az új rekortánon folytattam az utamat. Az első kellemetlen érzések ezen a felületen értek, mert a cipő időnként megnyomta a belső talpélemet a jobb lábamon. Gyakori jelenség az új cipőimnél, hogy vagy a belső, vagy a külső talpélemnek furcsa az első pár alkalom. A HOKA-nál ez érdekes módon a puha felületen jött elő, pedig az első kilométern szokott, ahol még a bringaúton futok. Úgy tűnik, hogy a talpamnak ez a dupla plusz puhaság már sok volt, és nem tudott elsőre mit kezdeni vele... A furcsa érzés az 1.980 méteres rekortán végére megszűnt, és kavicsos, majd térköves részen visszajött az aszfalton érzett komfortérzet.
Összességében elégedett vagyok, ha így viselkedik a jövőben is, akkor jó pajtások leszünk. Igazán boldog viszont akkor leszek vele, ha eljutok benne legalább 1.800 km-ig... Akkor lenne egyértelműen kijelenthető, hogy megérte az árát...