Edzésleírás
Zánka, középtáv. Kb.3:49-nél kezdtem a futás, így 1:41-es félmarcsi kellett volna az 5:30-as tervemhez (ekkor még nem tudtam, hogy hosszabbat tekertünk, így nagyon szerettem volna ezt megfutni) Az elején minden rendben is volt, 19 perces körrel kezdtem, nem is éreztem fáradtságot, előzgettem az embereket. Ráadásul jött szembe Csupi is, innentől kezdve körönként összepacsiztunk, és ez is biztatólag hatott. A 2. és 3. köröm már 20:30 körüli volt, de ezekben már voltak frissítések is, de még bíztam az 5:30-ban. Aztán a 4.kör felénél egyszerűen összeestem... már csak 6-7 km volt hátra, de egyszerűen nem vitt a lábam. Úgy éreztem ettem eleget, de úgy tűnik mégsem. Az uccsó két köröm 22 és 24 perces lett, de ez már inkább vánszorgás volt, hihetetlen rosszul éreztem magam. Ráadásul pont ezen a 6 percen múlott a tervem. Persze a futás is hosszabbra sikerült, ezt Halász Annamariék mondták a másnapi aquatlonon, ők 22 kilit mértek GPS-szel. Végül 5:35:53-mal értem célba, 41. helyen, U23-ban 11.helyen. Így utólag persze nagyon örülök ennek, szerintem életem versenyét mentem, de hogy lesz ebből jövőre IM? Testben erős voltam, sőőt!!! Fejben viszont gyenge, az utolsó futókörben nagyon megszenvedtem, nem tudom, hogy lennék képes ilyen állapotban maratont futni... De ezen még ráérek gondolkodni egy évet:)
Katka 5649 napja
Hatalmas gratuláció! Nem is gondoltam volna, hogy mellúszásban ilyen jó időt lehet menni nyílt vízen! Mindhárom számban nagyon jó időt mentél! Én a déli partról szurkoltam neked, de csak ma tudtam megnézni az eredményeket.
Most már tényleg ideje pár hetet pihenni is. Nagyon ügyes vagy!