Edzésleírás
Dobogókő oda-vissza, poly-s csapattal. Bkalászon utolértek minket a villámos (agriás) ifjak, innentől velük mentünk egész komoly tempóban. aztán a felfelé elején ők kiálltak az edzőjükhöz, nálunk pedig elindultak a támadások, bár én P.szentkeresztig csak lazázni akartam, de Andris megindulásaira végül ugrottam én is. hamar ketten maradtunk, bár egy szakaszon Gellért még próbált visszatámadni. aztán a szentkereszti meredekebb szakaszon megint Andris indított támadást, és bár nem könnyen, de ott tudtam maradni, majd végül a meredekebb szakasz végén sikerült ellépnem. utána kellett 1-2 kili, mire újra rendbejöttek a lábaim, de innen legalább már tudtam menni a saját tempómat, ami nem volt max, inkább olyan közepesen erős. fent kaja-pia, fotózkodás, majd lefelé megint megindult mindenki, és talán másodszor az életemben, egészen élveztem a lejtmenetet. hazafelé majdnem végig az Árpád-hídig raktuk neki, majd onnan levezetés hazáig. jó menet volt nagyon, ha a hasam is rendben lesz, akkor lehet, hogy jövő hétvégén elindulok életem első mezőnyversenyén, a Kínok Kínján. van benne 5 hegy, ráadásul csak komolyabb 2 lejtmenet, és mivel egyből heggyel indul, így a bolyozástól sem kell tartanom annyira. attól már inkább, hogy idén mindössze most voltam negyedszer hegyen.
Az ero biztosan megvan egy amator kupahoz, szerintem ott tudsz maradni az elejevel sokaig.
jocccc 3902 napja
mivel sok a hegy, így nem ragaszkodnék az elejéhez erőn felül, lejtmenetben úgyis hamar kiraknának. viszont az időpontot csúnyán benéztem, nem most hétvégén lesz, jövő hétvégén meg pont nem jó a szombat...