PecsiPeter bringázás

2014.04.08 Kedd, 10:53:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

05:11:17

Távolság

129.5 km

Tempó

02:24 p/km (24.96 km/h)

Pulzus

Átlag
122
Minimum
0
Maximum
144

Edzésleírás

Kívántam már egy hosszabb menetet.
Igaz, csak 100 körülit terveztem, de Sarkadnál benéztem egy kereszteződést, ez úgy 25-be került pluszba...Látszik, hogy új fiú vagyok a környéken, kevés még a helyismeret.
4 óra környékén volt az egyetlen holtpontom, kurvára kicsit kezdtem már unni a tekerést :). Ezen sikerült hamar átlendülnöm és jó érzésekkel befejezni, viszonylag könnyű lábakkal. Szerencsére nem álltam be, mint a gerely, szezon első hosszabb tekerésén pedig ez is benne volt a pakliban.
Egész jó lett a tempó is elsőre, persze a ráfutást ma elhagytam, sok lett volna már :), főleg Mátrabérc előtt pár nappal...
Még annyit bénáztam, hogy a levezető pörgetést kihagytam, pedig az is nagyon kell(ett volna). Na, majd csak belejövök azért mire beindul a szezon :).

Fontos még, hogy megemlítsem, hogy errefelé egész más az autós kultúra és a hozzá állás. Nincs dudálás + figyelnek a bringásokra. Ez nagyon pozitív változás a Dunakanyarhoz képest.
Mondjuk hatványozottan magasabb a bringával közlekedők száma is.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
05:11:17 129.5 02:24 24.96 0 0 0 144 122
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

5 hozzászólás

hdz715 képe

hdz715 3680 napja

Jó karika.

gergő képe

gergő 3681 napja

egy könnyű 5 órás keddre :) MB-n okosan!! A Mátra nem viccel! Kékesig nagyon lightban, Gyalyáig okosan. Onna lehet neki nyélen baszni! :)

shepherd66 képe

shepherd66 3681 napja

egs, szép táv!

mata képe

mata 3681 napja

Szép kör, egészségedre ! Engem ma egy buszsöfőrnek öltözött rendőr (nyilván az volt, ha engem is próbált terelgetni) dudált le az úttestről Debrecen belvárosában. Nem írom le, mit gondoltam:)

tomcsi képe

tomcsi 3681 napja

montival mész Ironmanre?

van olyan idióta... :-)

hülék ott is vannak, majd beléjük akadsz :-)

Széééép Naaagy tekerés...

Gratula!

Felszerelések

Merida Matts HFS XC 3000