Edzésleírás
Szeretem a havat és a hóban futást, de ezt most sok(k) volt. Gondolkodtam a szemüvegen, de hiúsági okokból (idétlenül áll), nem vettem fel. Hiba volt, erre hamar rájöttem, de nem mentem érte vissza. A hópelyhek minden áron be akartak jutni a szememen keresztül a testembe. A hídon találkoztam Dórival, ő már hazafelé tartott. A szigeten töménytelen mennyiségű hó, inkább a belső kört választottam, hátha kevésbé csúszkál. Voltak jó részek, de voltak csúszós, havas, latyakos, pocsolyás helyek, persze szinte azonnal sikerült bokáig elmerülni. De a cipő legalább tiszta lett. 4 km-nél megemlékeztem a cipő 1000. km-éről, éljen! :) Ja, persze mára tempó futásom volt, mikor máskor, mint mikor ilyen az idő. Azért toltam, ahogy tudtam. Közben lefröcskölt pár autó, kétszer menekültem a kb. 80-nal száguldó hókotró elől, hogy ne terítsen be a maga előtt tolt trutyival. A fejemre is kaptam egy nagy adag havat az egyik fáról. Hazafelé már kezdtem magam jól érezni, amikor... még 300 méter volt hátra, gondoltam, körözök egyet a ház körül az utcán. Örvendeztem, hogy nincs hó a járdán, kanyarodom... és befordulás helyett konkrétan berepültem a Hollán Ernő utcába, még egy balerina is megirigyelte volna a levegőben bemutatott piruettet. Földet éréskor és azóta is csak röhögök magamon. :) Amúgy mondtam már, hogy imádom a havat? :)
DoraZs 4338 napja
Jaj, megütötted magad? A Hollán ilyen... :-) Hihetetlen, a szigeten kb. senki nem volt, csak a kemények! :-)