Edzésleírás
Frissen esett néhány cm-es, folymaos szállingózás, szűz utak fogadtak reggel, amikor a sportcsarnokhoz igyekezetem a Pistivel megbeszélt találkozóra.Út közben Csabival is taliztam, akia munkahelyén az autóját kaparta a hó alól, váltotunk néhány szót, sérülése miatt nem tartot velünk. Pisti már ledarálta a lakásától az 5 kilit, így érkezésem után azonnal indultunk az ideális téli hóesésben, szélmentes, fagypont körüli hőmérsékletben. Rögtön belecsaptunk a beszélgetésbe, amely az élet minden palettáján végig pásztázott, kevés volt rá a 16 kili is.A Zsillénél egy mókust láttun, számunkre eddig nem ismert nyomokat hagyva maga után a hóban. A Deseda foltokban jeges volt, amelyet hófejér hótakaró öltöztetett egységessé. A havazás ellenére madárka jelezte a tavasz közeledését (vagy csak félrebeszélt?) A tó parton két horgász zaklatta a ragadozó halakat. A hídnál rövid frissités, majd irány vissza, de már csökkentettük az 5.01-es tempót. Időnként elmosolyogtunk egymás látványán,a mint a szemből érkező hó rátapadt az arcszőrzetünkre, Brezsnyev módján megvastagodva, szerecsére fehér színben. Valósággal nem tudtunk betelni a természet biztosítota szépséggel, örültünk, hogy kijőttöünk edzeni. Ritát emlegettük, hogy talán most tör utat a friss hóban az általunk is már megcsodált Zselici dombokon. A spotcsarnoknál eváltak útjaink, de vidámak voltunk és feldobottak. A mozgás jól esett, köszi Pisti a jó hangulatú, beszélgetős, közös edzést, egészségünkre. Aki önhibájából nem csatlakozott bánhatja. Pihentető vasárnapot Sporttársak!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:33:07 | 18.18 | 05:07 | 11.71 | 0 | 0 | 170 | 157 |
Rita 34 4330 napja
Úgy Ám nem hagytam volna ki semmiért sem a friss hóban törtetést a szőlőhegyen! :)
Egészségedre Gyuri , szép leírás!