Edzésleírás
Jó volt , egész jól esett . A többit majd holnap . Ja , köszi a szurkolást !!
Na , szóval Pécs-Harkány !
A verseny előtt kis dilemmában voltam : pulzusra vagy iramra fussak ? Úgy döntöttem , hogy még lehetek bátor és megpróbálok csak az iramra figyelni , mert valahogy fel kell térképezni a maratoni tervet .
Korán leértünk , így volt idő a kényelmes melegítésre . 5 kilit futottam lazán az egyre melegedő , csodaszép időben . A repülők végére kellemesen kilazultam .
A rajtban sok ismerős volt . Az első kili szokás szerínt kicsit gyorsabb volt , de jól esett .Ennek ellenére gyorsan távolodott az eleje , én meg ott maradtam egy légüres térben . Kicsit fújt a szél , szembe-oldal irányba , annak megfelelően , hogy merre fordúlt az út . Elég trükkös ez a pálya , kb.5 km-ig emelkedik , ott egy kicsi sík , aztán még 3 km emelkedő . Itt kezdett felfelé kúszni a pulzus . kicsit megijedtem , mikor tartósan a tavaly bemért küszöb érték fölött volt , de jól esett és könnyedén ment . Nem éreztem semmi jelét a savasodásnak . Közben , főleg a szél miatt is , próbáltam begyüjteni az elöttem már kissebb csoportokra szakadozott mezőnyből , akit lehetett . 13 km-nél volt egy kicsit sokkkoló élményem : hátulról egy csendes , szerény hang szólt: nyomjad Nedus ! és Pész Ati laza , könnyed lépésekkel elszágúldott mellettem ! Lenéztem az órára , éppen 3:45-ös volt ez a km-er , és Attila pillanatok alatt ellépett .
Nagyjából 18-nál értem utól egy nagyobb csoportot , ők már régóta elöttem mentek 30-50 m távolságra , és ez zavart . A bolyban volt Csomor Era és Földingné Juci , és még 2 lány . Mikor megnyugodva beálltam mögéjük , hogy egy kicsit kifujjam magam a szélárnyékban , mikor a lányok elkezdtek váltogatni . Hamar úgy döntöttem , hogy inkább a saját ritmusomat futom , még hogyha ez azzal jár , hogy elvesztem a szélárnyékot is . Folytattam a 3:50 körüli tempót , és pár száz méter után láttam , hogy juci és Erika velem tartanak . 20-nál van az út legnehezebb része , a Tenkesre kell felfutni . Itt egy kicsit bezsibbadtam és fel-fel csúszott a pulzus 160 fölé . De tudtam , hogy nem hosszú rész és tartottam magam . A lejtőről már látni Harkányt , és ott teljesen kilazultam . A síkra leérve felvettük az utazó tempót , 3:45-50 között . Az utolsó 500 m-en előre küldtem a lányokat , hogy maguk döntsék el a dobogós helyezések sorsát .
Elfáradtam a végére , de összeségében jól esett . Lassan körvonalazódik a maratoni tempó , még néhány hét és mehet az is...
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:40:00 | 25 | 04:00 | 15.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Le a kalappal, Te aztán tudsz!
Gratula! Ez a tempó jó is lesz Pozsonyban :)
Gratula, az ezüsthöz is! :o)))
Gratulálok, látod, ha szúrsz, akkor megy ez :) Micsoda tempó !!! Én is majdnem így mentem hétvégén, biztos az órámmal lehetett gond, mert tök mást mutatott :) Iron meg egy szóra... :)
Nagy Gratula!!!
aszta! ezt odatetted nedus!! gratu!!
Szép munka!GRatulálok!
Bravó, gondoltam, hogy a 4 perces célidő csak vicc volt:)
Szép volt Nedus, várjuk a rszletes beszámolót!
Nagyot mentél, gratulálok! Remélem kaptál vacsorát.:)
Nagyon gratulálok!!!! Szép futás volt, majd jöhetnek a részletek... :)
Gratulálok!
Ennyi szint mellett ez igen jó tempó!
A maraton is jól fog menni!
Hajrá holnap!!!!!!! Küldöm az erőt, nekem most úgyse kell :o( Fuss egy jót helyettem is! :o)
"Nyomd keményen"...!!! :)
Legyen inkább 1:36 :o)
szasza 4455 napja
Kurva jó vagy Nedus!