janosib futás

Futás2020.11.22 Vasárnap, 00:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:44:11

Távolság

21.1 km

Tempó

04:56 p/km (12.15 km/h)

Edzésleírás

Virtuális Balaton Félmaraton

A Színva patak partján futottam a 20/20 projekt záró állomását. Szép napsütéses időben, de hűvösben kezdtünk futni. Csak Imi jött velem, a többiek vagy kevesebbet, vagy lasabban futottam. Négy kimért kör volt, szinte teljesen sík. 1:45-ön belül akartam futni és nem nagyon spóroltam, rögtön bekezdtem egy 4:19-es km-rel. Persze lassítottam, mert a második 4:31 lett, és utána beállt a 4:50 körüli idő. Jól mentem, Imi viszont utolért a visszafelé elején, de az nagyon jól esett, hogy ne nagyon lassuljak, illetve volt egy kicsi szembeszél is. Aztán a második körben neki már nem esett annyira jól, de én tartottam a tempót és jól mozogtam. A harmadik körben csak igyekeztem tartani az öt perceseket, de ahogy a negyedik körbe fordultam, már az 5:20-al is meglett volna a hőn áhított 1:45. Mivel ez már nem okozott gondot a végén nagyon elégedetten bőven meglett az 1:45 :-D Köszönet a meglepetés tortáért :-D

GPS szerint: 21,11km (A férfiak között a 62. helyen végeztem és 3 nő is megelőzött, kategóriánban pedig a 16. lettem)

Nagy célkitűzéssel vágtam neki a 2020-as évnek, mert jó pár félmaratonra beneveztem 2019-ben. A három külföldi közül sajnos a madridi már elmaradt a koronavírus miatt, de nem apadt a lelkesedés a triatlonos csapatnak köszönhetően kvázi versenykeretek között folyt a félmaratonok gyűjtése. Sajnos két negatív félmaraton is volt ezek között, az első nagyon meleg napon a virtuális Vivicitta csak 2:38 lett, illetve a második meleg napon a kaposvári féltáv félmaratonja némi kis kocogással 3:17. Mindezek ellenére büszke vagyok a 20/20 projekt teljesítésére (mindegyik különböző helyen), és majd jövőre is kitalálok valami érdekeset, remélem már koronavírus nehezítés nélkül :-)

A 20 félmaraton átlaga egyébként 2:05:10, a titkos cél két óra volt, de a fent említett két felmaraton elvette ennek lehetőséget.

20/20 projekt állása: 20/20 :-))))))))))))

Edzésszakaszok

Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!