Edzésleírás
Gödöllő-Kékes-Gödöllő
Kicsit könnyítettem és ezúttal csak Gödöllőről indultam, így 200+ helyett ~150km-re saccoltam. Nem volt semmi extra, éreztem az elmúlt hetekben is, hogy az állóképességem megvan, csak a plusz kilókat érzem. Ha muszáj lett volna ment volna a 200 ma is, de jobb ez így. A végére mondjuk elfogyott az innivalóm/ennivalóm, így az utolsó 25km nehezebb volt, de itt se haltam meg. Előtte viszont, ~120km-nél még úgy voltam vele, hogy meg sem éreztem (volna).
Felfele totál takarékon mentem. Az első 2 részben mindenképpen, nagyon igyekeztem spórolni (Gyöngyös-Mátrafüred és Mátrafüred-Mátraháza), hogy semmiképp ne fogyjak el a meredekebb részre. Nem fogytam el, gond nélkül ment az is. Ebben sokat segített a jó útminőség is, szuper, hogy megcsinálták. Eddig is úgy volt, hogy megyek idén visszza még többször, de a jó út miatt ez valószínű még gyakoribb lesz.
Az időket nem hasonlítom össze korábbiakkal...Tuti PW, de most úgy sem számít/érdekel. Ha lemennek a kg-k, akkor viszont PB formában lennék/leszek.
Talán a szél kicsit kedvezhetett. Kifele mintha kis szembeszél volt, vissza meg hátszél. De visszafelé jött a vihar, eléggé eláztam és ezért szerintem komolyabb hátszélem volt. Vagy így volt tényleg (vagy csak tök jó kondiban vagyok)
Ha majd legközelebb megyek nyár közepén, akkor majd összehasonlíthatom ezt is a korábbi időimmel. Most amúgy a Kékes egybe (11,32km; 51:08, és 13,28km/h)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:15:22 | 8.62 | 01:47 | 33.66 | 0 | 0 | 0 | 162 | 133 | |
00:05:43 | 3.55 | 01:37 | 37.26 | 0 | 0 | 0 | 166 | 149 | |
01:26:34 | 41.82 | 02:04 | 28.99 | 0 | 0 | 0 | 163 | 135 | |
00:04:25 | 1.64 | 02:42 | 22.28 | 0 | 0 | 0 | 145 | 135 | |
00:17:47 | 5.57 | 03:12 | 18.79 | 0 | 0 | 0 | 150 | 142 | |
00:31:16 | 7.84 | 03:59 | 15.04 | 0 | 0 | 0 | 150 | 142 | |
00:20:52 | 3.49 | 05:59 | 10.04 | 0 | 0 | 0 | 167 | 158 | |
00:05:51 | 3.36 | 01:44 | 34.46 | 0 | 0 | 0 | 0 | 108 | |
00:19:46 | 13.27 | 01:29 | 40.28 | 0 | 0 | 0 | 130 | 118 | |
00:08:24 | 3.76 | 02:14 | 26.86 | 0 | 0 | 0 | 130 | 117 | |
01:45:01 | 52.04 | 02:01 | 29.73 | 0 | 0 | 0 | 157 | 138 |