lroland futás

Afternoon Run2018.12.02 Vasárnap, 14:44:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

01:41:12

Távolság

24.289 km Szint: 404 m

Tempó

04:10 p/km (14.40 km/h)

Pulzus

Átlag
169
Minimum
107
Maximum
220

Edzésleírás

A délelőtti versennyel még nem volt vége a mai edzésprogramnak, délutánra is jutott egy csemege, az MMM középső, azaz 24 km-es távja. Tudtam, hogy nagyon fáradtak lesznek az izmaim, de pont ez volt a cél, hogy ilyen terhelés alatt is leteszteljem, mit tudok és nyilván hogy nyomjak egy kemény edzést. Nagyjából 3 óra telt el a Mikulás futás és a délutáni edzés között, ez pont a legrosszabb időzítés: ennyi idő alatt érdemben még nem regenerálódik a szervezet, arra viszont pont elég, hogy az izmok kihűljenek és elkezdjenek bekötni. Éreztem is, mikor elindultam a Deáktól, hogy ez bizony kemény lesz: mintha ólomból lennének a lábaim, őszinte szólva az első néhány száz méter olyan rosszul esett, azt hittem, fel se bírok futni még a TV-toronyig sem. De érdekes módon azért tudtam hozni egy viszonylag lendületes tempót (4:10 körülit), persze az elején a síkon ez nem nagy kunszt, komolyan aggódtam, mi lesz majd az emelkedőkön. Hiába volt rajtam a mellkaspánt, talán most először teljesen cserben hagyott, totális hülyeséget mutatott mindvégig, 115 és 215 fölött minden volt, mindenféle szabályszerűség nélkül. Valójában tehát halvány fogalmam sem volt, mennyi lehet a pulzusom, ezért is volt vagány dolog bevállalni egy ilyen kemény tempót. Az érzésemre és eddigi futótapasztalatomra kellett tehát hogy támaszkodjak teljes egészében, az elején csak annyit éreztem, hogy az izmaim nagyon fáradtak. A TV-toronyra felkapaszkodás elég lassan ment, de aztán lefelé már egész jól pörögtem, érdekes módon ahogy bemelegedtem, mintha egy kicsit kevésbé fájtak volna az izmok. Az Alsóerdőbe leérve eléggé elkezdett szúrni az oldalam, de szerencsére hamar elmúlt. Elég szép tempóban sikerült átjutnom a Jánkán, aztán a Zrínyi-úti síkon is. Botfa után jött a brutál emelkedő: simán megfutottam sétálás nélkül. Felérve a tetőre az átlagtempóm 4:18 volt. Hátravolt innen még 7 km, de már nem volt benne több szint (vagyis csak lefelé), ennek átlaga 3:51 lett, a teljes futásé pedig 4:10. Az 1:41:10-es összidőmmel elég sok évben meg lehetne nyerni ezt a távot, például tavaly több mint két perccel később ért be az első. Figyelembe véve a körülményeket (milyen fáradtam indultam, meglehetősen zavaró szél fújt, és semmi frissítőt nem vittem magammal) nagyon elégedett vagyok vele. Őszintén szólva, ez az idei ősz már csak ilyen, kezdek hozzászokni: még ha gyengébb napot is fogok ki, és nem vagyok éppen villámgyors, akkor sem tudok elfáradni (vagyis belehalni a tempóba és jelentősen lelassulni). Ma sem sikerült, pedig mindent megtettem ezért, ami az előzményeket illeti. Nem tudom, frissen mennyivel ment volna gyorsabban, de biztos hogy percekkel. A délelőtti és délutáni futást összehasonlítva tényleg jól látható, milyen stabil most az állóképességem: pont négyszeres távon, arányaiban is több emelkedővel, és fáradtabban indulva is csak 27 mp-et lassultam km-ként (miközben mindkettőt maxra futottam).
Részletek: http://maratonfuto.hu/start.php?page=trainings&training=1292

Útvonalad térképen

Szintemelkedés 404 m

Átlagos pulzus: 169 bpm

Átlagos lépésszám: 86

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:04:09 1.01 04:07 14.60 5 0 0 0
00:04:50 0.99 04:53 12.29 68 0 0 0
00:04:56 1.01 04:53 12.28 51 0 0 0
00:03:58 0.99 04:00 14.97 -23 0 0 0
00:03:41 1 03:41 16.29 -60 0 0 0
00:04:21 1 04:21 13.79 2 0 0 0
00:04:30 1 04:30 13.33 22 0 0 0
00:04:01 1.02 03:56 15.24 -25 0 0 0
00:03:49 0.99 03:51 15.56 -26 0 0 0
00:04:02 1 04:02 14.88 1 0 0 0
00:04:01 1 04:01 14.94 -13 0 0 0
00:04:00 1 04:00 15.00 0 0 0 0
00:04:03 1.01 04:01 14.96 -5 0 0 0
00:04:02 1 04:02 14.88 0 0 0 0
00:04:29 1 04:29 13.38 32 0 0 0
00:05:43 1.01 05:40 10.60 75 0 0 0
00:04:35 1.01 04:32 13.22 31 0 0 0
00:03:43 0.99 03:45 15.98 -39 0 0 0
00:03:32 1.01 03:30 17.15 -83 0 0 0
00:03:43 0.99 03:45 15.98 -16 0 0 0
00:03:52 0.99 03:54 15.36 -13 0 0 0
00:04:03 1.01 04:01 14.96 4 0 0 0
00:04:07 1 04:07 14.57 3 0 0 0
00:04:00 1 04:00 15.00 7 0 0 0
00:01:02 0.28 03:41 16.26 1 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!