Pepe88 futás

2017.10.11 Szerda, 15:00:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

00:48:22

Távolság

6.74 km

Tempó

07:11 p/km (8.36 km/h)

Edzésleírás

Futóiskolázás a Margitszigeten

Bemelegítő Futás után (2,2km) fufóiskolázás a szokásos gyakorlatokkal, sok szökdeléssel, ugrálással. A végén 2x felfutottam lendületesen a margit hídi emelkedőre, de nem teljesen, majd levezető futás

 

Kicsit meghúzodhatott a jobb hátsó/oldalsó combizmom. Enyhén éreztem egész nap, de azért elmentem futni. Mikor már kint voltam és elkezdtem a bemelegítő futást jöttem rá, hogy ez nem volt jó ötlet, jobb lett volna pihenni, annyira nem fontos ez a futóiskolázás. De már kint voltam, nem akartam visszafordulni. Szerencsére azért komolyabb gondot nem okozott, mindent tudtam csinálni! Meglehetősen jól ment a magastért, sarok és a futóugrásból az első sorozat is. Abból 3-at csináltam, azért a 2.- és 3. már nem volt annyira szép. A repülőkre meg szétestem, illetve ott már eléggé éreztem a combomat, ezért közel sem volt max/erős az ottani tempó és csak 3-at repülőztem. A legvégén pedig még fel is futottam 2x a margit hídra, de botrányos volt a mozgásom érzésre. Szitnén részben a combom miatt, meg nyilván forma miatt is. Eleve csak sorompóig futottam, korábban sokkal tovább futottam, de nem akartam most annyira nyomni.

 

Sikerült végülis megcsinálnom mindent, combom sem lett rosszabb és az ugrálások hatására a keresztcsontom sem lett szarabb, pedig korábban volt ennek negatív hatása, de egy ideje szerencsére már stagnál. Viszont most eszméletlenül izomlázam van mindenhol, felső testben is. A futóiskolázás közben beletettem 3x10db páros lábbal padra ugrálást és ezt érzem. Pénteken hosszú futás, addig remélem normalizálodik a helyzet minden téren (leginkább combnál kéne)

 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:12:49 2.2 05:50 10.30 0 0 148 141
00:19:43 2.02 09:46 6.15 0 0 177 136
00:00:29 0.16 03:01 19.86 0 0 0 0
00:00:27 0.13 03:28 17.33 0 0 0 0
00:02:26 0.3 08:07 7.40 0 0 0 0
00:12:28 1.93 06:28 9.29 0 0 0 138
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!