galagyuri futás

2017.08.26 Szombat, 16:36:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:13:11

Távolság

30.09 km

Tempó

04:26 p/km (13.56 km/h)

Edzésleírás

Panorámafutás Zebegény. Régóta nézegetm ezt a versenyt, idén Petrával elterveztük h elmegyünk. Én az első 30-s hosszut terveztem itt, azaz alapvetően edzésnek. Igy a délelőtt nyugisan telt, ebédre zabot ettem, amit már nagyon régen, majd időben indultunk. Délutánra borzasztó meleg lett, a kocsiban még 37 fokot is mutatott az óra. Mivel időben beneveztem még volt csaknem 1,5 óránk, igy én bementem a Dunába hűsölni. Kellemesen le is hűtött, bár vizesen furcsa vlt indulni. 25km volt a táv így hosszu bemelegítést terveztem,ami 4km-re sikerült. Itt már ömlött rólam a víz. Majd rajt...néhány ismerős volt, akik hasonló tempót mentek, igy nem kellett egyedül nekivágni. Nekem az első domb azonban nagyon nem esett jól.. Levi és Gery a 17-en indultak, ők hamar elmentek és én 2 sráccal a 2-4 helyen futottunk egyutt. Edzéshez képest gyors volt a tempo, 4p körül. Továbbra sem esett jól a futás, piszok meleg volt. 2km-ként volt frissitő, ez jól jött. Aztán nekem már 5km-nél gondjaim voltak. Egyszerűen szívott le a meleg. Igaz én már 9-nél jártam a melegítéssel együtt, de nem ment ma. Igy elengedtem a fiukat es lassítottam. Nem volt még rossz, 4:10-20 körülire. Mire Nagymarosra értünk a fordítóhoz már végem volt. Innentől egyre szenvedősebb lett. Frissítőtől frissítőig mentem, ott mindig nagy fürdés. Erő semmi.. Az egyik srácot értem utol a 17km-nél. Innen még volt 4 odavissza, azaz 8. De semmi erőm nem volt már, nem is foglalkoztam vele. Folytatódott a lejtmenet ami kb 3km-től indult. Igy az utolsó 8 igazi túlélőcsata lett. Sok fürdéssel...az utolsó frissítőnél egy néni meg is jegyezte:"Azt hittem még a Dunába is megfürdesz?!" mire én "Nagyon az kellene". Aztán végül csak elfogyott a táv és nem csak én. Jól kimerültem de még elmentem 1km "levezetésre", hogy meglegyen a 30. Majd az egyik frissítőnél szereztem egy slagot...azzal lefürödtem. Kivoltam mint a kacsa. Rég készültem igy el. Pedig nagyon klassz kis rendezvény, csodálatos tájjal, de ebből most semmi nem jött át. Utólag azért szép emlék lesz.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:13:11 30.09 04:26 13.56 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

ZeRoberto képe

ZeRoberto 2445 napja

Átjött a leírásból mennyire szenvedhettél, ilyenkor futhatsz bárhol az élvezeti érték kevés annál inkább a szenvedési...iszonyat heted volt, gratulálok!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!